Buda sokat látott tere végre megújul

moszkva tér széll kálmán tér google maps
Akkor az óra alatt, ahogy megbeszéltük
Vágólapra másolva!
A Fővárosi Önkormányzat és a BKK kiírta a közbeszerzést a Széll Kálmán tér felújítására.
Vágólapra másolva!
Akkor az óra alatt, ahogy megbeszéltük Forrás: Google

Széll Kálmán, Moszkva, Kalef, Széll Kálmán. Török Ferenc ikonikus filmje és Török Gábor tudományos munkássága nyomán egy egész korosztály névadója. Azok, akik a rendszerváltás éveiben érettségiztek, nyugodtan lehetnének a Felszab-generáció, de nem azok. Mi a Moszkva tér-nemzedék lettünk. Én a három úgynevezett patinás belvárosi gimnázium egyikében töltöttem négy emlékezetes évemet, rengeteg bulijárat startolt a galambok légiói által rajognva szeretett kút mellől péntek és szombat esténként a Ferenciek terén, és mégis. Azoknak az éveknek a Moszkva tér marad az uralkodó emblémája, méghozzá ezen a néven, míg a hátunk bele nem fájdul, és azután két napig.

Hogy a tér Budapest megkerülhetetlen csomópontja, Közép-Buda valamennyi közlekedési áramlatával, az teljesen világos. Az is, hogy hanyatlik, nagyon rossz állapotban van. A felújítás régóta esedékes, de az érdemi tervezés csak két éve kezdődött meg. Azóta a beruházás megszerezte az építési engedélyeket. A felújítására közel nettó 5,2 milliárd forint áll rendelkezésre. A BKK megjegyezte: a villamoshálózatot a Budai fonódó villamoshálózat uniós forrásainak felhasználásával, az egyéb munkákat pedig fővárosi, illetve állami forrásokból finanszírozzák.

Ha minden jól halad, nyáron megkezdődhet a felújítás, 2015 harmadik negyedévében pedig be is fejeződhet. Mozgólépcsőt és liftet építenek a Várfok utca és a Csaba utca felé, átépítik az autóbusz-végállomásokat és a villamosmegállókat, csökkentik az autóbusz-tároló méretét és átépítik a tér északnyugati sarkában található közúti csomópontot, kerékpársávokat jelölnek ki, egységessé teszik a tér építészeti arculatát, növelik a zöldfelületek arányát is. Miközben korszerűsítik a közműveket, új vágányhálózatot építenek és átalakítják a metrókijárati épületet, a tömegközlekedés és a járműforgalom változatlanul üzemel majd. A forgalmat nyilván korlátozzák időről-időre. Mi addig az ideiglenes megállókban fílingeljük a teret, amelyhez a maga nemében nincs fogható Budapesten.