Durva lassulás a tableteknél

2014.02.02. 13:21

Hiába adtak el 77 millió tabletet az előző negyedévben, drámaian visszaesett 28 százalékra a növekedési ütem.

Komoly probléma lehet ez a piac számára, mivel a pár éve létrehozott tabletek piaca a legtöbb elemző szerint elvileg még jó ideig nagy növekedési potenciált kellene, hogy jelentsen a hardvergyártók számára. Az viszont, hogy a legnagyobb volument generáló negyedik negyedévben nem sikerült csak 28 százalékkal növelni az eladásokat, az nem igazán erre utal.

Forrás: IDC, Investor.hu

Egyedül az Apple húzhatja ki magát a "bűnösök listájáról," ami az elmúlt gyenge negyedévekhez után több mint 10 százalékot emelkedett éves alapon. Persze ezzel még a piachoz képest gyengébben teljesített, és értelemszerűen a részesedése is csökkent, bár tekintve prémiumkategóriás készülékeit, ez nem túl meglepő a folyamatosan egyre érettebbé váló piacon. A Samsung sem szerepelt rosszul, először tudott 10 millió tablet fölé emelkedni a negyedéves értékesítés, és majdnem duplázott 2012 negyedik negyedévéhez képest. 

A piac közel 50 százalékát kitevő többi kissebb szereplő viszont nem tudta olyan ütemben növelni az értékesítését, mint ahogyan a korábbi negyedévekben, és nem tudja 50 százalék alá szorítani a két nagy szereplőt.

A Lenovo ugyanakkor a 800 ezerről 3,4 millióra emelte az értékesítését, az okostelefonok után tehát a tabletek piacán is terjeszkednek a kínaiak. A kínaiak pedig láthatóan komolyan is gondolják a hardvergyártást, hiszen ellenkező esetben aligha vették volna meg a Google készülékgyártását, a Motorola Mobility-t.

Kérdéses azonban, hogy a hardvergyártásban mennyi kakaó maradt, tekintve, hogy az okostelefon- és tabletpiac 2014-ben tovább lassulhat a jelenlegi 30 százalékos éves növekedési ütemről. Utóbbi esetében pedig ez különösen meglepő, hiszen így jóval előbb nyerhetnek majd terek az alacsony költséggel gyártó, és így alacsony eladási árral operáló gyártók, mint a Lenovo.

Forrás: IDC, Investor.hu