Vágólapra másolva!
Nagyot ugrott délelőtt a Mol árfolyama, nagy részben ennek köszönhetően a BUX is tartani tudja kisebb előnyét. Európában enyhe mínuszok láthatóak, a befektetők vélhetően a délutáni fontos amerikai makroadatokra várhatnak. 
Vágólapra másolva!
  • A piac nem fogadta kitörő örömmel a gyenge kínai makroadatot, valamint, hogy a Fed tovább vágott eszközvásárlási programján. Az elmúlt napok mélyrepülése után ma viszont csak kisebb mínuszok láthatóak az európai tőzsdéken, így óvatos megnyugvás kezdődhetett a piacokon.
  • A befektetők vélhetően iránymutatásra várnak, amit a délutáni amerikai makroadatok adhatnak meg a számukra. Délután a negyedik negyedéves amerikai GDP és a heti friss munkanélküli segélykérelmek száma fog érkezni.
  • Az európai makroadatok nem tudták lendületbe hozni a börzéket, a német munkanélküliségi ráta 6,8 százalékra csökkent januárban, míg a spanyol gazdasági növekedés a vártnak megfelelően 0,3 százalékos volt a negyedik negyedévben negyedéves alapon.
  • Itthon a BUX felülteljesíti európai társait, és 0,3 százalékos pluszt szedett össze. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a Mol lendületbe jött, és 1 százalékot erősödött. A Magyar Telekom és a Richter is drágul szerényebb mértékben, az OTP viszont mínuszba csúszott vissza, és 0,7 százalékot esett.
  • A forint nem tér magához, bár vissza tudott kapaszkodni a 312 fölötti szintekről, de még mindig kétéves mélypontja körül mozog az euróval szemben. A dollár/forint jegyzése 229-nél, a svájci franké másfél éves mélypontnál, 254,7-nél található. A forintot a gyenge ÁKK-aukció is hátráltatja.
  • Az egyedi részvények közül az H&M 3,6 százalékot, az OMV 1,9 százalékot zuhant a gyorsjelentéseikre.
  • A határidős indexek alapján óvatos pluszokkal kezdődhet a kereskedés Amerikában, ahol 0,1-0,2 százalékos emelkedéssel indulhat a nap.
Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

EURHUF rövid távú grafikon Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Forrás: Bloomberg, Investor.hu