Ázsiában még a mínuszok uralkodnak

Vágólapra másolva!
Hiába szerepeltek jól tegnap az amerikai és európai piacok, ma folytatódik a vesszőfutás az ázsiai tőzsdéken.
Vágólapra másolva!
  • Főleg a japán és kínai tőzsdék szenvednek, a Nikkei 0,6, míg a Sanghai Composite 0,8 százalékos mínuszban jár.
  • A japán tőzsdék közül a Topix index is igen gyengén szerepel, ezen a héten már 3,5, míg januárban 6,5 százalékot veszített értékéből, köszönhetően a gyenge kínai makroadatoknak, és a feltörekvő piacokból való tőkekiáramlás okozta hatásoknak.
  • Pedig tegnap igen csak támogató volt a hangulat az amerikai piacokon, a főbb indexek 0,7-1,8 százalékos pluszokat hoztak össze.
  • Ebben annak is szerepe lehetett, hogy az előző negyedévben 3,2 százalékkal bővült az amerikai gazdaság, a Bloomberg elemzői konszenzusával megegyezik.
  • Ugyanakkor a feltörekvő országok devizái továbbra is nyomás alatt vannak, a török líra szerdához képest emelkedést mutat, továbbá a forint sem tud markánsan eltávolodni a 310-es szint közeléből.

Ma fontosabb makroadatok ugyanakkor már nem érkeznek, így a hét utolsó napján főleg a gyorsjelentésekre, a MasterCard, a Mattel, vagy éppen a Chevron számaira figyelhetünk majd, melyek piacnyitás előtt érkeznek majd kora délután.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu
Forrás: Bloomberg, Investor.hu
A török líra árfolyama a dollárral szemben. Forrás: Bloomberg, Investor.hu