Marketing a (fa)ló évében

Reklámok a kínai újév alkalmából: 2014 a ló éve.
Vágólapra másolva!
Azok a cégek, akik főleg kínai, koreai vagy más ázsiai ügyfelekkel dolgoznak, gyakran készítenek speciális, kínai újévet üdvözlő hirdetéseket és reklámajándékokat. 
Vágólapra másolva!

Ahogy erről korábban már írtunk, 2014 a kínai holdnaptár szerint a ló éve. Az újévi ünnep körülbelül január 31-én veszi kezdetét, ezért számos hirdetés fókuszál most azokra az értékekre, melyeket ez az ázsiai zodiákus szimbolizál.

Reklámok a kínai újév alkalmából: 2014 a ló éve. Forrás: Reklámklub

Ha a gyermeked 2014. január 31-e és 2015. február 18-a között születik, ő is ló jegyű lesz. Szintén nagy a valószínűsége, hogy azok az emberek, akik 1930-ban, 1942-ben, 1954-ben, 1966-ban, 1978-ban, 1990-ben vagy 2002-ben látták meg a napvilágot, lovak. A néphit, illetve a babona szerint az ebben a jegyben születettek intelligensek, csökönyösek, szenvedélyesen függnek a függetlenségtől, nárcisztikusak és feltűnőek. Sok pénzt költenek másokra, de csak hogy lenyűgözzék őket, és így hívják fel magukra a többi ember figyelmét.

Reklámok a kínai újév alkalmából: 2014 a ló éve. Forrás: Reklámklub

A kínai asztrológia azt is meghatározza, hogy 2014-ben mely elem társul a ló jegye mellé a négyből (fa, fém, tűz, föld), ez pedig a fa. A fa elem a biztonság, a jó erkölcs és a fegyelem szimbóluma, de ezzel erősítik és támasztják alá a hidakat és házakat, sőt fűtőanyag is, ami segít jó állapotukban megtartani a vagyontárgyakat, akárcsak a pénz.

Reklámok a kínai újév alkalmából: 2014 a ló éve. Forrás: Reklámklub

De mit jelent mindez a vásárlókra nézve? A ló évében, mely a holdnaptár szerint a 4712., arra kapunk lehetőséget, hogy megerősítsük azt a bőséget, melyet befektetéseinkkel teremtettünk, valamint hogy családunkra és alkalmazottainkra is elég időt, pénzt áldozzunk. Itt az idő arra is, hogy fejlesszünk, tréningekre költsünk és/vagy új munkahelyeket teremtsünk.

Reklámok a kínai újév alkalmából: 2014 a ló éve. Forrás: Reklámklub

A marketingeseknek az USA-ban, Európában és persze Ázsiában ideje alkalmazkodnia ahhoz az egyre növekvő vásárlói körhöz, akik összhangban élik életüket a holdnaptárral. A legokosabb reklámszakemberek már évtizedek óta igyekeznek meglovagolni a kínai újév körüli felhajtást. Ázsiai témájú naptárakat dobnak piacra, melyek irodák és otthonok falain lógnak egész évben, piros borítékokat ajándékoznak benne kuponokkal, speciális üzleti ajánlatokkal, plüss lóval, vagy narancs színű gyümölcsökkel, édességekkel, malacpersellyel.

Reklámok a kínai újév alkalmából: 2014 a ló éve. Forrás: Reklámklub

Miért pont ezek a tárgyak? A naptárak jelképes erővel bírnak, hiszen egész évben szimbolizálják a cégek ügyfeleikkel való kapcsolatát. A piros borítékokat kínai írásjelekkel díszítve, benne a pénzhez köthető ajándékokkal, hagyományosan a gyerekek és az egyedülálló felnőttek kapták, manapság azonban a vállalkozások népszerűsítésére, ajánlatok tételére használják. A piros a jólét és a szerencse színe. A narancssárga gyümölcsök szintén erre utalnak, ahogyan a pénzérmékre emlékeztető sütemények is. A persely pedig ennek a bőségnek a megőrzését szolgálja.

Reklámok a kínai újév alkalmából: 2014 a ló éve. Forrás: Reklámklub

Azoknak, akik semmivel nem készültek a kínai újévre, még elkezdhetik a tervezést 2015-re, a kecske évére.

Bakos Csenge

A cikk eredetileg a Reklámklubon jelent meg