Gyanúsan hízik a kínai internetes óriás

Vágólapra másolva!
Egészen hihetetlen ütemű növekedést képes még mindig felmutatni a kínai Alibaba, nem csoda, hogy az egekbe szárnyalnak a cégre vonatkozó értékbecslések is, bár valami turpisság van a dologban, legalábbis a Yahoo befektetői szerint.
Vágólapra másolva!
  • 125 és 200 milliárd dollár közé saccolják az elemzők a kínai Alibaba értékét, a legtöbben növelték becslésüket a kiváló eredmények láttán.
  • A kínai cég profitja bőven magasabb, mint a Facebook vagy a Yahoo nyeresége.
  • Az IPO még mindig várat magára, de így nagyobb durranás lehet, mint a Facebooké volt.
  • A Yahoo 24 százalékos, a japán Softbank közel 37 százalékos részesedéssel rendelkezik az internetes óriásban.
  • Úgyhogy valami nem stimmel: a Yahoo önmagában kevesebbet ér, mint amekkora részesedése az Alibabában van.

Leesett az elemzők álla az Alibabától

Akár a 200 milliárd dollárt is elérheti a kínai Alibaba értéke a közelgő tőzsdei kibocsátásra, amivel még a Facebook kirobbanó növekedését is bőven túlszárnyalná az internetes óriás – írja a Bloomberg. Az Alibaba IPO-ja persze elég régóta húzódik ahhoz, hogy szkeptikusak legyünk az újabb és újabb jó hírekkel szemben, de közben a cég folyamatosan lehengerlő teljesítményekről számol be.

Legutóbb a Yahoo januári gyorsjelentéséből szerezhettek az elemzők hasznos információkat a tőzsdén kívüli cégként egyelőre félhomályban működő Alibabáról, a Yahoo-nak ugyanis még mindig 24 százalékos részesedése van az Alibabában, így a gyorsjelentéshez társított prezentációban kitért a menedzsment az Alibaba teljesítményére is.

Eszerint a kínai cég 51 százalékkal növelte 2013 első három negyedévében a bevételeit az egy évvel korábbi szinthez képest, míg profitja 12 százalékkal, 792 millió dollárra bővült. Ugyanezen időszak alatt a Facebook például „csak” 422 millió dolláros, a Yahoo pedig 297 millió dolláros nyereséget termelt.

Az Alibaba teljesítménye a Yahoo szerint. Forrás: Investor.hu

A számokat látva több elemző is gyorsan megemelte becslését az Alibaba értékére, az átlagos, 153 milliárd dolláros értékelés 28 százalékkal magasabb, mint az egy negyedévvel korábbi érték, de van olyan elemző, aki 200 milliárd dollárra taksálja a céget.

Oké, hogy nagy durranás, de mikor?

A fő kérdés persze továbbra is a tőzsdei kibocsátás ideje, és hogy pontosan mit is tartalmaz majd a piacra dobott cég. Az Alibaba ugyanis egy nagy ernyőmárkaként funkcionál számos különféle üzletág körül, így a csoportban egyaránt található az eBayhez hasonló online piactér (sőt, igazából több is), de mikrohitelezéssel foglalkozó divízió, mobilalkalmazás és –játékfejlesztő, valamint felhőalapú szolgáltatásokat nyújtó üzletág is.

Ha a kibocsátásban végül nem is lesz érintett a teljes cégcsoport, csak egy kisebb, leválasztott része, az IPO akkor is nagy durranás lesz, és a legnagyobb technológiai befektetők figyelmét is felkeltheti, hiszen a Google, Facebook és a szintén kínai Baidu egyaránt lényegesen kisebb volt, mint az Alibaba, miközben az Alibaba még mindig tartja hajmeresztő növekedési ütemét.

Annyit mindesetre sejteni lehet, hogy az eredeti tervekkel ellentétben nem Hongkongban, hanem New Yorkban lép majd piacra az Alibaba, hogy Jack Ma, az alapító kisebbségi részesedésével is megőrizhesse kontrollját a cég felett. Erre a hongkongi szabályok nem adnak lehetőséget, de a több nagy tech cégnél, így a Facebooknál és a Google-nél is hasonló, kettős részvényesi struktúra működik, amivel megoldható Ma elképzelése.

Valami nem stimmel

Az Alibaba-sztorinak van még egy nagyon furcsa aspektusa. A Yahoo teljes piaci kapitalizációja 36 milliárd dollár körül mozog, amiből nagyjából 3,8 milliárd dollárt a nettó (azaz a fennálló hiteltartozásokkal csökkentett) készpénzállomány tesz ki. Emellett 24 százalékos részesedéssel rendelkezik az Alibabában, ami a becslések átlaga alapján 153 milliárd dollárt ér, azaz csak a Yahoo szelete is 36,7 milliárd dollárt ér.

A piac tehát kevesebbre árazza magát a Yahoo-t, mint amennyit a Yahoo Alibaba-részesedése elméletileg ér. Nyilvánvalóan az utóbbi értékkel kapcsolatban nagy kockázatokat is kénytelenek számításba venni a befektetők, hiszen nem tudni mikor, hogyan és milyen értékeltség mellett tud majd megválni a Yahoo ettől a befektetésétől. Akárhogy is, úgy tűnik, hogy az Alibabára mások által becsült 150 milliárd dollár körüli érték a Yahoo-befektetők szerint erősen eltúlzott. Vagy pedig a Yahoo egyéb tevékenységeit nem értékelik semmire, és csak az Alibaba-részesedést tükrözi a piaci érték (azért ez is elég extrém feltételezés).

Ezzel együtt az Alibaba tőzsdére lépése nagy durranás lehet a Yahoo számára, mert ezeket a bizonytalanságokat eltüntetheti. A Yahoo 2012 nyara óta mutatott szárnyalásában legalábbis hatalmas szerepet játszott, hogy a piac felfedezte az Alibabában rejlő értéket az IPO közeledtével.

A Yahoo árfolyama New Yorkban. Forrás: Investor.hu