Vargáék megállapodtak az orosz hitelről

Vágólapra másolva!
A kamat mértékét ugyan nem árulta el, de Varga Mihály bejelentette, hogy megállapodtak az oroszokkal a paksi bővítéshez szükséges orosz hitel feltételeiben. Igaz, még nem írták alá a szerződést, és még a parlamentnek is rá kell bólintania.
Vágólapra másolva!

Sikerült megállapodnia szerdán Magyarországnak Oroszországgal a paksi atomerőmű-beruházás pénzügyi szerződésének részletkérdéseiről - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.

Varga Mihály szerint a szerződést néhány napon belül alá tudják írni. A miniszter azt mondta, az orosz fél arra vállalt kötelezettséget, hogy 10 milliárd eurós hitelkeretet biztosít a beruházáshoz. Elmondása szerint 80-20 százalékos felosztásban állapodtak meg, vagyis 20 százalékot kell hozzátennie a költségekhez a magyar félnek.

Közölte, hogy megállapodás jött létre a kamatszintben és abban is, hogy mikor kell megkezdeni a törlesztést. A kamat mértékét azonban nem árulta el. Ezt azzal indokolta, hogy ezt a következő napokban fogják bejelenteni. Elmondta viszont, hogy az elkészült erőmű beüzemelése után fél évvel kezdődően, körülbelül 21 éven keresztül kell majd törleszteni a hitelt.

Olyan megállapodást tudtunk kötni, ami az orosz fél számára is megfelelő, és a magyar félnek kedvezőbb, mint amit a piacon el tudott volna elérni - hangsúlyozta Varga Mihály. A megállapodást a parlamentnek is el kell fogadnia.

Kövessen minket Facebookon is!