Mindenkit elvarázsolt a Disney

Vágólapra másolva!
Egyszerűen nem lehet fogást találni a Disney eredményein, a cég ugyanis minden egyes üzletágában szépen növelte profitját. Különösen a filmstúdió tett ki magáért, elsősorban a Jégvarázs meglepetéssikerének köszönhetően. A befektetők pedig fel is húzták a részvény árfolyamát a New York-i tőzsdén.
Vágólapra másolva!

Mesés negyedév a Disneytől

Habár a filmstúdió csak a harmadik legnagyobb üzletága a Disneynek (árbevétel alapján), mégis az kapja talán a legnagyobb figyelmet, ami ha sikeres, akkor a többi divízió eredményességét is meg tudja lökni. Ez látszik is, hiszen a vártnál lényegesen jobb számok azt mutatják, hogy a Disney filmes és tévés sikereit felhasználva, kalandparkjainak és fogyasztói termékeinek bevételét is növelni tudta.

A decemberben záruló negyedéves időszakban (ami a cég első pénzügyi negyedéve) a cég teljes bevétele 9 százalékkal, míg üzemi eredménye 27 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi értékeket. De a nettó profit is lényegesen felülmúlta a várakozásokat. (tény EPS: 1,04 dollár, várt: 92 cent)

Forrás: Disney, Investor.hu

Csörgött a kassza a mozipénztáraknál

A filmstúdió két kasszasikernek köszönhetően 75 százalékkal növelte üzemi eredményét a tavalyi év azonos időszakához képest. Ebben főleg a Jégvarázs játszotta a vezető szerepet, hiszen az animációs film - ami stílusban a Disney korábbi hagyományos rajzfilmsikereihez nyúlt vissza – eddig világszerte 865 millió dollárt hozott a konyhára. Ez az összes jegybevételt jelenti, amiből természetesen nem minden a Disneynél landol, de azért jókora szelet jut vissza hozzá.

Forrás: Forum Hungary

Jól mutatja a film sikerességét, hogy az USA-ban már tizenegyedik hete van műsoron, de múlt hétvégén még mindig a második legnézettebb film volt. Persze a Disney meg is lovagolja a sikert, ugyanis, most kijöttek egy „sing-along” változattal is, ami bevonja a közönséget a betétdalok éneklésébe. De nem csak a Jégvarázs kábította el a nézőket, a Thor második része is tekintélyes 633 milli dollárt hozott világszerte, vagyis a Marvel hős növelni tudta népszerűségét.

Forrás: Forum Hungary

Mindenhol nőtt a bevétel

De nemcsak a filmek teljesítettek jól, a Disney legjelentősebb média hálózatok divíziója is 20 százalékkal növelte üzemi eredményét. Ebben a szegmensben vannak a kábeltévés- és egyéb műsorszolgáltatók, mint például az Amerikában igen népszerű ESPN sportcsatorna, ahonnan magasabb hirdetési jövedelmet tudott bebiztosítani magának a Disney.

De az élményparkok és szállodák is hasítottak, és 16 százalékos növekedéssel járultak hozzá az üzemi eredményhez. A filmes sikerek jelentőségét jelzik, hogy a társaság dolgozik azon, hogy a Marvel hősöket és a 2015-ben újrainduló Star Wars tematikát is jobban beépítsék a parkokba.

Forrás: Disney, Investor.hu

Jól fest az árfolyam

A kedvező gyorsjelentést követően a a Disney részvények 3,4 százalékot emelkedtek piaczárás után, amivel a 74 dolláros szintre értek. Ez pedig jó jel, hiszen így az 50 napos mozgóátlag fölé került, ha pedig a mai kereskedében is meg tudná tartnai ezt a szintet, az kedvező jel lehetne. Az elmúlt egy hónapban a Disney sem teljesített jól a rossz nemzetközi hangulatban, ugyanakkor a stabil eredmény egy esetleges kedvezőre forduló piaci hangulatban jó befektetéssé is teheti a részvényt.

A Disney árfolyama (NYSE) Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Tegnap egyébként a Disney vetélytársa a Time Warner is szép negyedévről számolt be, viszont a befektetők kissé furcsán reagáltak. Ugyanis piacnyitás előtt még több mint egy százalékos pluszban volt az árfolyam, majd nyitást követően két százalékos mínuszban is forogtak a papírok, hogy végül 1,1 zázalékos pluszban zárják a napot.

Korábban a Disneyről: