Elfordultak az elemzők a Richtertől

Vágólapra másolva!
Nem lett túl jó a negyedik negyedéves eredménye a Richternek, ráadásul a 2014-es kilátások sem nyűgözték le az elemzőket, többen rontottak a részvényre vonatkozó ajánláson és sok helyen célárat is vágtak.
Vágólapra másolva!

Tegnap hajnalban publikálta a negyedik negyedéves jelentését a Richter, ami jócskán elvétette az elemzői várakozásokban szereplő értéket. A beszámoló után megjelenő 2014-es tervek pedig sok elemzőt nem győztek meg.

  • Először a Concorde módosította egyenlő súlyozásról alulsúlyozásra az ajánlást, és a célárat 4700 forintról 4400 forintra csökkentették.
  • A UBS vételről semlegesre változtatta az ajánlását, ráadásul levette a kedvenc feltörekvő piaci részvények listájáról a Richtert.
  • A Jefferies 4165 forintról 3440 forintra vágta vissza a célárat és tartásról alulsúlyozásra módosították a javaslatot.
  • Az HSBC semlegesre módosította a felülsúlyozásról az ajánlást.
  • A Raiffeisen elemzője azonban megerősítette az 5200 forintos célárat és a vételi ajánlást.