Kijózanító jövőkép a LinkedIntől

A LinkedIn napi grafikonja (Nasdaq)
Vágólapra másolva!
Hiába produkált a vártnál erősebb negyedévet a LinkedIn, a menedzsment előrejelzése csalódást okozott a befektetőknek, így 8,5 százalékos mínuszba került piaczárás után a cég.
Vágólapra másolva!
  • A LinkedIn a jelenlegi negyedévre csak 455-460 millió dolláros árbevétellel számol, miközben az elemzők korábban 470 millió dollárt vártak a cégtől.
  • Pedig a negyedik negyedéves számok nem sikerültek rosszul, 447,2 millió dolláros bevételen 39 centes tisztított EPS-t értek el, holott a várakozásokban csak 438 millió dolláros árbevétel, és 38 centes tisztított EPS szerepelt.
  • Ezzel együtt az árbevétel növekedési üteme továbbra is lassul, a 2012 negyedik negyedéves 72 százalék helyett most csak 41 százalékos volt a bővülés üteme.
  • Ráadásul a felhasználók száma sem növekedik olyan dinamikusan, a tagok száma 37 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi 39 százalékhoz képest.
  • A tegnapi piaczárás utáni reakcióban ugyanakkor az elmúlt egy hét "túlságosan jó" teljesítményének is szerepe lehet. Múlthét szerda óta ugyanis 9,4 százalékot ment a papír, amiben a Facebook vártnál jobb jelentésének is szerepe lehet. A LinkedIn befektetői azonban úgytűnik, hogy a Twitterhez hasonlóan valamelyest kijózanodtak a jelentés után.
A LinkedIn napi grafikonja (NYSE) Forrás: Bloomberg, Investor.hu