Egyterű, zöld, kreatív: ilyen helyen akarok dolgozni

prezi.com, prezi új irodaház, Somlai-Fischer Szabolcs
Somlai-Fischer Szabolcs Prezi-alapító maga is relaxálva mélyül el a munkában az iroda boltívei alatt
Vágólapra másolva!
Vállalati könyvtárunk legyen, vagy inkább a távmunkát támogassuk? Ha új székházat keresünk a cégünknek, érdemes arra is figyelni, milyen további szolgáltatásokat kínálhatunk a dolgozóknak. A fitneszterem már nem ritkaság, és az sem, ha bevihetjük a bölcsődés vagy óvodás gyereket. Az egyterű irodák a legnépszerűbbek, de célszerű pihenősarkot is kialakítani a közelben.
Vágólapra másolva!

Budapesten jelenleg 626 ezer négyzetmétert foglalnak el a cégek irodái. A DTZ ingatlan-tanácsadó szerint ennek 20 százalékát találjuk a Váci úti irodafolyosón, 13 százalékukat az V. kerületben, 12 százalékukat pedig Buda Duna-közeli részén. Az irodaállomány negyede azonban a központi részeken kívül, szétszórva helyezkedik el: itt olcsóbban lehetett nagyobb telkekhez jutni.

A székházépítésben 2009 számított csúcsévnek a maga megépült 110 ezer négyzetméterével, tájékoztat az Óbuda Group. Azóta lefelé tartanak a mutatók, mégis 2012-ben hozták tető alá Budapest eddigi legnagyobb ilyen projektjét, a K&H Bank parkolószintekkel együtt összesen 77 ezer négyzetméteres székházát. Az optimista oldalon azonban az elsők között kell említenünk a Prezi és a Geometria Kft. Medve utcai főhadiszállását, amelyről a rangos ArchDaily is elismerően tett említést.

Somlai-Fischer Szabolcs Prezi-alapító maga is relaxálva mélyül el a munkában az iroda boltívei alatt Fotó: Szabó Balázs [origo]

Megváltozott igények

„Sokat változtak a cégek elvárásai saját központjukkal szemben. Ezeket az igényeket a megváltozott munkavégzés, a korszerű kommunikációs eszközök, a dolgozóknak nyújtott szolgáltatások diktálják” – mondja Kálmán Péter, az Óbuda-Újlak Zrt. vezérigazgatója.

A Roland Berger stratégiai tanácsadó cég tavalyi reprezentatív felmérése szerint a cégek több mint fele a virtuális együttműködések és helytől független munkavégzés jelentőségének növekedésére számít, 88 százalékuk pedig úgy látja, hogy a főhadiszállás a vállalati kultúra és értékek legfőbb letéteményese. Ennek megfelelően alakulnak a legfrissebb trendek, amelyek akár új, akár átalakított irodaközpontokra vonatkoznak.

Egyterű irodák

Az open office jelenleg egyértelmű kedvenc. Szinte nincs olyan ma építkező vagy bővülő cég, amely bokszokban vagy külön kis szobákban gondolkozna. Az egyterűség mellett szól, hogy jóval kevesebb kihasználatlan közlekedő-folyosóval kell számolni, valamint több munkahely fér el kisebb alapterületen. Hátránya, hogy visszahúzódni, elvonulni, elmélyülten dolgozni ilyen struktúrában nem lehet, vagy nagyon nehéz, a magas alapzaj az egybenyitott tér természetes velejárója. Az Óbuda Group tapasztalata szerint ma Magyarországon egyterű irodák esetében 8–9,5 négyzetméternyi alapterület jut egy munkaállomásra.

Zöld minősítés

„Ma már mindenki kizárólag zöld minősítést kapott épületbe szeretne költözni: a fenntarthatóság kulcsszó lett a vállalatok életében” – mondja Kálmán Péter. A jelenleg székházat építő, vagy akár felújító vállalatok ebben nem ismernek kompromisszumot. A BREEAM minősítő rendszerben csak a Very Good, vagy az Excellent, a LEED rendszerben a Gold, vagy a Platinum minősítést tartják elfogadhatónak. Már hazánkban sem utópia a geotermikus hűtés és fűtés, így működik a Telenor törökbálinti épülete, és az Autóklub nívódíjas székháza is.

Kreatív munkahelyek

A közösségi megoldások, a csapatmunkát és egyéni elvonulást is segítő kialakítás egészen új értelmet ad az irodai munkának. A Prezi például a Merkúr Palota történelmi épületében multifunkciós helyiségekkel igyekezett áthidalni az open office ellentmondásait. A pihenőhelyiségeket – lounge –, és a tárgyaló-menza hibridet nyújtó snackpointokat azért érezték fontosnak, hogy a szellemi munka ideális körülményeiről, az otthonos hangulatról, és közben a hatékonyságról se kelljen lemondania senkinek. Ebből a technológia sem marad ki, előszeretettel választanak futurisztikus megoldásokat, LED-falakat, bútorba épített képernyőket.

Ha home office, akkor desksharing

Mivel bizonyos munkakörökben épp oly hatékonyan lehet otthonról dolgozni, mint naponta bejárva, újabb, egyre divatosabb könnyítéssel számolhatunk: a desksharing az a módszer, amikor egy-egy íróasztalt mindig éppen az használ, aki jelen van az irodában. A home office ráadásul CSR-ben is pontot ér: korszerű megoldás várandós, vagy pici babával otthonról dolgozó kismamáknak, megváltozott munkaképességűeknek.

Dolgozói szolgáltatások

Egyre több cégnek fontos, hogy a saját alkalmazottai kedvében járjon. Sok munkahelynek van saját fitneszterme, és az sem ritka már, hogy a kisgyerekesek bevihetik magukkal a bölcsődés- vagy óvodáskorúakat, mert a munkahelyük külön teret, megőrzőt, játékokat biztosít a piciknek. Az étkezés sok székházban ingyenes, vagy támogatott és olcsó. De nagyon lényegesek az apró, közvetlenül vagy közvetetten a munkához kapcsolódó részletek is, minden olyan momentum, amely a kreatív és végül a hatékonyságot támogató kikapcsolódás nagyon fontos. Például az ergonomikus ülésmegoldások, az irodai teaházak, a vállalati könyvtár, a folyosói babzsák fotel. Meg a csocsóasztal.