Aláfűtöttek Amerikának

2014.02.12. 08:35

Aláfűtött a piaci optimizmusnak Janet Yellen Fed-elnök, ami az idei év egyik leglátványosabb napját eredményezte az amerikai piacokon. Ázsiára is átragadt a jókedv.

  • Szép nagyot ugrottak az amerikai részvényindexek kedden Janet Yellen, Fed-elnök kongresszusi meghallgatásának nyomán.
  • Janet Yellen hangsúlyozta, hogy a Fed elmúlt évben hozott döntéseivel, lépéseivel egyetért, és a stratégia folytatását ígérte.
  • E szerint a pénznyomtatás fokozatos csökkentése valószínű, hacsak nagyon látványos módon meg nem törik a gazdaság fejlődését.
  • Yellen arra is utalt, hogy a zéró kamatok azután is fennmaradhatnak, hogy a munkanélküliség 6,5 százalékra süllyed, főként ha az infláció nem emelkedik 2,5 százalék fölé.
  • A piac pozitívan reagált, a vezető indexek mind 1 százalék feletti, vagy legalábbis ahhoz közeli emelkedést mutattak.
Forrás: Investor.hu
  • A Nasdaq 100 index már átlendült a pozitív tartományba 2014 egészét tekintve, a Dow pontban mért idei legnagyobb ugrását produkálta, az S&P500 pedig bő két hét után ismét az 50 napos mozgóátlaga és 1800 pont felett zárt.
  • Az arany is szép lendületet vett tegnap, Yellen beszéde 1290 dollár fölé röpítette a nemesfém árfolyamát. Eközben az amerikai kötvények árfolyama esett (azaz a hozam emelkedett).
  • Az euró-dollár árfolyamban tartós nyomot nem hagyott Yellen meghallgatása, 1,364-,1365 között mozognak a jegyzések.
Az S&P500 index napi mozgása.Forrás: Investor.hu

Ázsia is örül

  • A tegnapi amerikai örömködés jól indította a napot Ázsiában is, a japán Nikkei 0,6 százalékos emelkedéssel zárt.
  • Kínában a várakozások felett, 10,4 százalékkal bővült az export, ami a decemberi, 4,3 százalékos ütemhez képest is látványos javulás.
  • A kínai piacok pozitívan reagáltak, a hongkongi Hang Seng már 1 százalék feletti emelkedést mutat, a Shanghai Composite viszont csak 0,3 százalékot ugrott. A térség minden meghatározó piaca a zöld tartományban mozog.
Forrás: Investor.hu