Hackerek épültek be a Flextronicsba

Vágólapra másolva!
Lopott telefonokat legalizálhattak azok a hackerek, akik a zalaegerszergi Flextronics dolgozóinak segítségével betörtek a cég számítógépes rendszerébe.
Vágólapra másolva!

Internetes támadások érték a Flextronicsot Zalaegerszegen - közölte a zalai főügyészség. A közlemény szerint egy ismeretlen 2011 decemberében megkereste a Flextronics egy volt alkalmazottját, hogy segítsen a cég számítógépes rendszerébe való bejutásban, aki elvállalta a megbizatást. Ennek érdekében rábírta egy akkor még a Flextronicsnál dolgozó, számítógépes ismeretekkel rendelkező munkatársát, hogy térképezze fel a terepet.

Az adatok ismeretében a megbízó a megadott adatok alapján elkészítette a külső, jogosulatlan kapcsolat létrehozását biztosító hálózati eszközt és programot. Az informatikus az átadást követően azt a rendszerbe telepítette, így a gyár számítástechnikai rendszere a megbízó részére is elérhetővé vált.

Ezen időszakban ismeretlen személyek a gyár számítástechnikai rendszerében adatokat módosítottak,
adatokat töröltek és adatokat vittek fel. A gyár dolgozói 670 ezer Ft-ot kaptak.

A közlemény szerint a cég egy másik volt alkalmazottja 2012. nyarán interneten keresztül egyezett meg egy ismeretlen személlyel abban, hogy a Flextronics zalaegerszegi gyáregységében lévő számítógépes rendszerben kiépít egy olyan kapcsolatot, amely lehetővé teszi a kanadai központ szerveréhez történő kapcsolódást.

Ezek segítségével a megbízók 2012 szeptemberéről a kiépített mobilkapcsolaton keresztül a Flextronics központi számítógépes rendszerébe adatokat vittek fel, változtattak meg, illetőleg töröltek, telefonokat aktiváltak, szoftvereket, telefonok azonosító adatait töltöttek fel, és selejtesnek nyilvántartott telefonok adatait törölték a rendszer adatállományából, feltehetően lopott mobiltelefonok legalizálása miatt.

A dolgozók a cselekmény elkövetéséért kapott 5800 amerikai dolláron és 1000 eurón megosztoztak. Ellenük eljárás indult.