Vágólapra másolva!
Masszívan alulteljesítő index volt a mai kereskedés során Európában a BUX, melyet az OTP mellett a több nagyobb papír teljesítménye is hátráltatott.
Vágólapra másolva!
  • Az elmúlt két hét legnagyobb árfolyam csökkenését produkálta az OTP, miután napvilágot látott az Európai Bíróság főtanácsnokának indítványa a devizahitelesek ügyében. Eközben a másik hazai bankpapír 5,4 százalékos emelkedést tudott felmutatni jókora, 172 millió forintos forgalom mellett.
  • Az OTP mellett a többi blue-chip is gyengélkedett a nap folyamán. A Mol 1,8 százalékos csökkenése mellett a Magyar Telekom 0,9 százalékos mínusszal fejezte be a kereskedést. A Richternek viszont nap végére sikerült némiképp ledolgoznia a napközben felszedett mínuszokat.
  • Összességében a BUX (-1,3%) vaskosan alulteljesítő index volt Európában, miközben a DAX és a CAC 0,5-0,6 százalékos pluszban tartózkodik a hazai piac zárásakor.
  • Az európai piacok emelkedését elsősorban a pénzügyi szektor, illetve a bányaipar támogatta. Előbbi esetében a reggel gyorsjelentő Société Générale, és ING végzett 4-5 százalék körüli emelkedéssel.
  • Eközben az amerikai indexek közül a Dow mellett már az S&P500 is átcsúszott a negatív tartományban. A Nasdaq egyelőre még 0,1 százalékos emelkedéssel tartja magát.
Forrás: Bloomberg, Investor.hu