Újra ralizhatnak az amerikai bankok

2014.02.12. 17:46

Fontos támaszokról próbálnak felállni az amerikai bankok az elmúlt hetek korrekcióját követően. Ha sikeresek lesznek a cégek, akkor a lokális csúcsok leküzdése sem jelenthet akadályt.

Goldman Sachs: A 200-as mozgóátlagról fordul

Január elején 180 dollár fölött is forgott a Goldman Sachs papírja, de január közepétől fogva nagyjából 20 dollárt esett a részvény. A zuhanást a 200 napos exponenciális mozgóátlag tartotta meg, pedig több napon keresztül próbált alá beesni a Goldman.

Kedden egy markáns emelkedő gyertya jelent meg a grafikonon, ami alapján arra lehet számítani, hogy kijelölt egy lokális mélypontot a részvény. Nem túl messze húzódik a 200 napos exponenciális mozgóátlagtól a hosszabb távú emelkedő sáv alja is, ami szintén fontos támaszként funkcionálhat.

Ha megindul felfelé az árfolyam, akkor első körben a 171 dollár körül lévő 50 napos mozgóátlag lehet ellenállás, de azután 177 dollár környékéig, a sáv tetejéig is eljuthat a részvény.

Amennyiben mégsem tud megindulni a Goldman papírja, akkor a stop-loss megbízásokat 157-158 dollár körül lehet aktiválni, mert így sérülne több fontos szint is. A szűk stop miatt pedig viszonylag jó hozam-kockázat arány is elérhető.

Az MACD indikátor közelgő vételi jelzése, valamint az RSI trendtörése jól néznek ki a grafikonon.

Goldman Sachs napi grafikon (NYSE)Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Bank of America: Kettős támasz tartotta meg

Viszonylag stabil volt a Bank of America papírja az elmúlt napokban, a korrekciót jól bírta és csak az emelkedő trendvonalig, a 61,8 százalékos Fibonacci szintig, illetve az 50 napos mozgóátlagig korrigált vissza.

A részvény egyre közelebb jár a 17,2 dollárnál húzódó lokális csúcsához, amin ha átlép, akkor 18,5 dollárig, a 138,2 százalékos Fibonacci szintig is eljuthat a részvény.

Az indikátorok is jól néznek ki, az MACD hajszálra van a vételi jelzéstől, míg az RSI stabilan az 50-es érték fölött mozog. 

Bank of America napi grafikon (NYSE)Forrás: Bloomberg, Investor.hu