Nagyot gyengült a forint

Commerzbank árfolyama (Xetra)
Vágólapra másolva!
Némi erősödéssel indult a kereskedés a forint piacán, de hirtelen több mint 2 forintot gyengült a hazai fizetőeszköz az euróval szemben. A magyar deviza ezzel kétéves mélypontja közelébe zuhant.
Vágólapra másolva!

Pár perc leforgása alatt 310,5 környékéről 312,5 fölé ugrott a forint az euróval szemben. Pedig nem is indult rosszul a forint számára a nap, viszonylag stabil volt az euróval szemben. A mélyrepüléssel viszont kétéves mélypont közelébe esett vissza a forint.

EURHUF napon belüli grafikon Forrás: Bloomberg

Az elmúlt napokban látott kockázatvállas mintha most kezdene alább hagyni, így elképzelhető, hogy a hangulatromlásnak is van köze a kilengéshez. Ezen túl a rekordmélységbe csökkent alapkamat sem kedvez a forintnak, mivel rendkívül sérülékennyé vált emiatt a magyar fizetőeszköz, mely így jóval kiszolgáltatottabb a befektetői hangulat romlása esetén.

11:30-kor az ÁKK 12 havi diszkontkincstárjegy aukciót tart, amit érdemes lesz figyelni. A héten volt már egy 3 hónapos aukció, ami jól sikerült.