A vártnál is jobban nőtt a gazdaság

GDP - szektorok
Vágólapra másolva!
Nőtt a gazdaság tavaly, méghozzá a várakozásokat némileg felülmúló mértékben. A részletes adatokat csak később közlik, de az eddigi folyamatokból az derült ki, hogy a jó időjárás miatt a mezőgazdaságnak, a beinduló autógyáraknak és az uniós pénzekből megvalósuló beruházásoknak köszönhető a felpörgés.
Vágólapra másolva!

2,7 százalékkal növekedett 2013 negyedik negyedévében a magyar gazdaság az egy évvel korábbi szinthez képest. Ezzel az is kiderült, hogy tavaly összességében 1,2 százalékos volt a növekedés - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adataiból.

A részletes számokat, amiből kiderül, hogy melyik szektor hogyan teljesített, később közli a KSH. Az első három negyedév adatai azonban betekintést engedtek a mélyebb folyamatokba. Az első három negyedévben összességében 0,6 százalékos volt a bővülés, de ehhez a mezőgazdaság a 2012-esnél jobb időjárási viszonyok miatt 0,9 százalékot adott hozzá - vagyis a többi szektor együttvéve 0,3 százalékkal visszaesett. A harmadik negyedév 1,8 százalékos bővüléséből pedig 1,4 százalékot adott az agrárium.

Növekedést mutatott ezenkívül a feldolgozóipar is, ezen belül viszont csak két alágazat mutatott érdemi bővülést: az autógyártás és a vegyipar. A gazdasági növekedésben komoly szerepet játszik, hogy tavaly felpörgött a Mercedes, az Audi és az Opel. A harmadik szektor, ami jelentősebben élénkült, az építőipar. Ezt egyrészt az magyarázza, hogy az elmúlt években a szektor kibocsátása jelentősen zuhant, vagyis volt honnan emelkedni. A másik ok, hogy tavaly beindult az uniós pénzek lehívása, amely több, korábban beragadt állami beruházást beindított.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője gyorselemzésében azt írta, hogy az export és a beruházások bővülése járulhatott hozzá a növekedéshez, a fogyasztás növekedése pedig szerény lehetett.

Forrás: KSH, Origo

Ehhez képest a negyedik negyedéves adat azt jelzi, hogy tovább tudott bővülni a gazdaság. Az 1,2 százalékos éves növekedés némileg jobb, mint amit a piac várt. A Reuters által megkérdezett elemzők januárban átlagosan 1 százalékos bővülést vártak 2013-ra. A Nemzetgazdasági Minisztérium azt írta, a 2,7 százalékos negyedéves bővülésre 8 éve nem volt példa. Az Erste Bank elemzői szerint az idén gyorsulhat a növekedés, 2014-re 1,9 százalékos bővülést várnak, amit az export helyett már inkább a lakossági fogyasztás és a beruházások táplálhatnak.

A régió országai közt a magyar gazdaság közepes teljesítményt nyújtott. A negyedévről negyedévre való magyar növekedés 0,6 százalék volt. Ez több, mint a szlovák 0,4 százalék, vagy a lengyel 0,5 százalék, de kevesebb, mint a cseh 1,6 százalék vagy a román 1,7 százalék.

Az éves változást a Defacto.io grafikonján lehet követni, ahol látszik, hogy az EU más országaihoz, vagy a szűkebben vett versenytársainkhoz, a visegrádi országokhoz képest hogyan teljesítettünk, és az elmúlt években mennyire volt acélos vagy halovány a magyar gazdaság teljesítménye: