Vágólapra másolva!
A Magyar Telekom száguldásának köszönhetően remek napot fogott ki a BUX, mely 1 százalék feletti pluszban zárt, mivel a vételi kedv a többi főbb papír piacára is átragadt. Az európai tőzsdéken is jó a hangulat, és Amerikában is emelkedni tudnak a részvényindexek a Nasdaq kivételével a makroadatok után.
Vágólapra másolva!
  • Remekelt ma a BUX, mely 1,2 százalékos pluszt szedett össze, amivel a legjobban teljesítő indexnek számított a régióban.
  • A magyar piacon a Magyar Telekom kirobbanó formában volt ma, 5,4 százalékot ugrott az árfolyama, amit a felvásárlási spekulációk fűthettek. A telekompapír piacán kialakult vételi kedv pedig jó hatással volt a többi blue chipre is, melyek így szintén erősödni tudtak. A Mol 1 százalékot, az OTP 0,7 százalékot erősödött. Egyedül a Richter nem tudott csatlakozni társaihoz, és minimális mínuszban ragadt.
  • Ráadásul a kisebb papírok is remekeltek, az ANY Biztonsági Nyomda (722 forint) 2,1 százalékos pluszt szedett össze, a PannErgy (386 forint) 6,3 százalékkal menetelt felfelé, míg a TVK árfolyama (3850 forint) 3,7 százalékkal ugrott. Ezen túl az FHB (920 forint) is több mint 10,8 százalékot drágult.
  • Európában tart a kedvező GDP-adatok által kiváltott jókedv, és a főbb részvényindexek kivétel nélkül emelkedni tudnak. A legjobban teljesítő olasz FTSE/MIB 1,6 százalékot erősödött a politikai bonyodalmak ellenére.
  • Az olasz államfő elfogadta Enrico Letta miniszterelnök lemondását. A politikusok délután megkezdték a tárgyalásokat az új kormány alakításáról, és a tervek szerint szombatig szeretnének megállapodásra jutni.
  • Amerikában szintén jó a hangulat, a részvényindexek közül a Dow Jones és az S&P 500 felfelé indult el nyitás után. Az S&P 500 0,2 százalékot, a Dow Jones 0,4 százalékot erősödött, a Nasdaq viszont 0,2 százalékot esett.
  • A vételi kedvet erősíthetnék a többnyire kedvező amerikai makroadatok, a várt 0,1 százalékos csökkenés helyett 0,1 százalékkal emelkedtek az importárak januárban az USA-ban havi alapon. Éves alapon viszont másfél százalékos volt a csökkenés (várt:-1,8%). A Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexe pedig 81,2 ponton stagnál februárban az előzetes adatok szerint (várt:80,2 pont).
  • Az egyedi részvények közül a ThyssenKrupp 4,2 százalékot ugrott, a Ford 0,3 százalékot erősödött a cégek felől érkező hírekre.
Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Forrás: Bloomberg, Investor.hu
EURHUF napon belüli grafikon Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Forrás: Bloomberg, Investor.hu