Legyőzte a Sony a Microsoftot

Playstation 4
Vágólapra másolva!
Átvette a vezetést a játékkonzolok piacán a Sony a Microsofttól, miután a japán cég PlayStation 4 eszközeiből közel kétszer annyit adtak el, mint a nagy rivális Xbox One-okból januárban az USA-ban - tájékoztatott a Bloomberg. 
Vágólapra másolva!
  • A Sony PlayStation 4 konzoljainak értékesítése közel kétszerese volt a Microsoft Xbox One készülékeinek az idei első hónapban, pontos számot azonban nem publikált a Sony.
  • A japán óriáscég közlése szerint a Playstation 4 novemberi piacra dobása óta az összes legyártott mennyiséget eladták az USA-ban.
  • Decemberben még a Microsoft uralta a játékkonzolok piacát, mivel akkor 908 ezret adott el az Xbox One-okból Amerikában, a PlayStation 4-ek értékesítése viszont ennél alacsonyabb volt.
Playstation 4 Forrás: Sony

  • A konzolok iránti növekvő keresletet mutatja, hogy az USA-ban 17 százalékkal többet költöttek videójáték hardverekre januárban, mint egy évvel korábban. Az NPD cég adatai szerint 241 millió dollár értékben vásároltak ezekből az eszközökből a múlt hónapban.
  • A kedvező hír ellenére a Sony részvényei 1,5 százalékot estek ma Tokyóban, amiben a japán piacon uralkodó pocsék hangulat játszhatott nagyobb szerepet.
Sony árfolyama (Tokyo) Forrás: Bloomberg, Investor.hu