Vágólapra másolva!
Mozgolódnak az ANY Biztonsági Nyomda nagytulajdonosai, napokkal ezelőtt egy régre nyúló részvényesi megállapodást bontottak fel egymás között. Egyelőre nem teljesen világos, hogy mik lehetnek a lépés mögötti mozgatórugók, mindenesetre azt nem tudjuk kizárni, hogy a tulajdonosi struktúrában várható változások előszelét láttuk pénteken.  
Vágólapra másolva!

Mi történt pénteken?

Megszüntették az ANY Biztonsági Nyomda tulajdonosai (Dr. Erdős Ákos, Dr. Gömöri Istvánné és Erdős Tamás) a közöttük létrejött részvényesi megállapodást, aminek értelmében egészen mostanáig összehangoltan eljáró személyeknek minősültek. A régmúltra nyúlik vissza a részvényesi megállapodások hagyománya a Nyomdánál, Erdős Ákos és Gömöri Istvánné már a cég 2005-ös tőzsdére menetelekor is összehangoltan működtek, legutóbb azonban tavaly júliusban kötötték újra a megállapodást Erdős Tamás bevonásával.

A három személynek közvetve és közvetlenül 25,16 százalékos tulajdonrésze van (szavazati joguk 25,96%) a Nyomdában, és egyelőre nem lehet tudni, miért szüntették meg az együttműködést, és annak mi lesz a hatása a befektetőkre. A publikusan is elérhető közleményekből és bejelentésekből mazsolázva megpróbáltuk végigvenni a társaság tulajdonosi struktújában történt változásokat az elmúlt egy évből, hátha ennek köszönhetően tisztábban látjuk majd a pénteki lépés okait és következményeit.

Mit jelent, ha valaki összehangoltan eljáró?

A Tőkepiaci törvény szerint az összehangoltan eljáró személyek „a céltársaságban történő befolyásszerzésre, a céltársaság irányításának megszerzésére vagy vételi ajánlat meghiúsítására irányuló megállapodás alapján működnek együtt.”

Érdekesség, hogy a Tpt.-ben az összehangoltan eljáró személyek szóra keresve, 14-ből tíz alkalommal a felvásárlással kapcsolatos résznél bukkanhatunk a fogalomra („Befolyásszerzés nyilvánosan működő részvénytársaságban”), persze ebből még nem vonhatunk le egyértelmű következtetéseket a Nyomdánál látott esetre vonatkozóan.

Nem szabad ugyanis azt sem elfelejteni, hogy az összehangoltan eljáró személyeknek csak kicsivel volt 25 százalék feletti részesedése a Nyomdában, vagyis még messze volt az a 33 százalékos határ, melynek átlépésével nyilvános vételi ajánlattételi kötelezettségük lett volna az érintetteknek.

Volt már példa részvényesi megállapodásokra - Mi történt akkor?

2008 októberében is megszüntettek már egy együttműködési megállapodást, akkor az EG Capital, Zsámboki Gábor vezérigazgató, Gyergyák György az igazgatóság elnök-helyettese, és Vajda György felügyelőbizottsági tag jártak el összehangoltan. Ezt követően néhány napon belül az EG Capital (illetve az akkor többségi tulajdonában lévő Láng Vagyonkezelő) növelte részesedését, míg Zsámboki Gábor és Gyergyák György eladott Nyomda részvényeket, habár továbbra is (mostanáig) tulajdonosok maradtak. Persze azt nem jelenhetjük ki, hogy az egyezség megszüntetésének és az azt követő tranzakcióknak feltétlenül közük lenne egymáshoz, de spekulációkra okot adhat, hiszen ellentétes tranzakciókra került sor.

Ekkor Erdős Ákos közvetett befolyása 25,74 százalékra, és a vele akkoriban összehangoltan együtt működő Gömöri Istvánné közvetett befolyása 3,65 százalékra nőtt. Gyergyák tulajdona pedig tranzakciója után 3 százalékra, míg Zsámbokié 0,7 százalékra csökkent.

Pusztán egy korábbi hasonló eseményt látva tehát nem elrugaszkodott azt feltételezni, hogy az előttünk álló hetekben változásokra kerülhet sor a tulajdonosi szerkezetben.

Kísérteties hasonlóságok 2008-cal

Nem szabad ráadásul azt sem elfeledni, hogy idén május 31-én jár le a felügyelőbizottsági, illetve az igazgatósági tagok mandátuma, köztük Gömöri Istvánné felügyelőbizottsági elnökhelyettesé is, aki ugyebár érintett volt a részvényesi megállapodás legutóbbi megszüntetésében.

Habár az is igaz, hogy 2008-ban is kísértetiesen hasonló volt a helyzet, akkor viszont a részvényesi együttműködés megszüntetése után újraválasztották például Zsámboki Gábort és Gyergyák Györgyöt is a Nyomda vezetésében.

Tavaly is történtek már tulajdonosi mozgások

A Nyomda tulajdonosi struktúrájában kisebb változások már tavaly is történtek. Július 10-én az Erdős Ákos tulajdonában lévő EG Capital egy millió darab (6,78 százaléknyi) Nyomda részvényt adott el tőzsdei kereskedésen kívül, ami Erdős Tamás tulajdonába került. Így az EG Capitalnak 2,18 millió darab részvénye (14,77 százalék) maradt. Ezt követően szeptemberben az EG Captial 416,67 ezer darab (2,82%-nyi) ANY részvényt apportált a többségi tulajdonában lévő Fortunarum Kft.-be.

Forrás: Investor.hu

Majd pedig decemberben Erdős Ákos közvetlen tulajdonába vont 1,71 millió darab részvényt (11,55%), illetve a Fortunarum cég birtokában lévő részvények száma is nőtt. A tranzakciók után pedig az EG Capitalban nem maradt Nyomda részvény.

Forrás: Investor.hu

Ezek a mozgások akár egy komplexebb kép darabkái is lehetnek, viszont egyelőre nem látjuk tisztán mi lehet a háttérben. Annyi mindenesetre leszűrhető, hogy Erdős Ákos közvetlen tulajdonába, illetve egy új társaságba pakolta át Nyomda részvényeit, míg az EG Capital részesedése teljesen megszűnt. (A legutóbbi elérhető nyilvános adatok szerint az EG Capital Erdős Ákos (85,55%) és Gömöri Istvánné (14,45%) tulajdonában van.)

Mozgatórugó lehetett akár egyéni megfontolás is, ezt persze kívülállóként sohasem tudhatjuk biztosan. Hiszen azzal, hogy Erdős Ákos közvetlenül tulajdonolja már a Nyomda részvények döntő többségét és nem egy luxemburgi cégen keresztül, átláthatóbbá tette a struktúrát. Ez pedig egy olyan cég esetében, mint az ANY Biztonsági Nyomda, ami jelentős állami megrendelésekkel bír, nem egy utolsó szempont lehet.

Nem szabad elfelejteni azt sem, ha valaki például TBSZ számlán tartja befektetését, akkor öt év után nem csak az árfolyamnyereség után nem kell adózni, hanem az osztalékfizetés után sem. Márpedig a Nyomda az elmúlt években tekintélyes osztalékot kezdett fizetni, vagyis egy ilyen érvet is érdemes a kalapban tartani.

Mi történik akkor a Nyomdánál?

Habár egyelőre nem tudhatjuk biztosan, hová vezet a tulajdonosok megállapodásának felbontása, lehetséges, hogy érkeznek még hírek a részvényesi struktúra további változásáról. Bár ez egyelőre pusztán spekuláció tárgyát képezheti, ráadásul azt sem tudni, az miként befolyásolhatja a részvény árfolyamát.

Az ANY Biztonsági Nyomda árfolyama Forrás: Bloomberg, Investor.hu