A LeasePlan magyar leányvállalata is remek évet zárt

2014.02.20. 10:01

Kiváló eredményekkel ünnepelte fennállása 50. évfordulóját a LeasePlan cégcsoport, olvashatjuk honlapjukon. A 2013-as évre ha nem is jubileumi, de valóban markáns, 35 százalékos növekedést könyvelhetett el 2012-es adataihoz képest.

A világ vezető gépjármű- és flottakezelő vállalata, a harminckét országban jelen levő, holland székhelyű LeasePlan növelte flottáját – ezzel 1,37 millió darab járművel rendelkezik –, terjeszkedett – tavaly óta jelen van Oroszországban és Kanadában is –, két tavalyi akvizíciójával pedig az olasz és osztrák kis- és középvállalati szektorban is megerősödött a pozíciója.

„Büszkék vagyunk arra, hogy az idén 20 éves LeasePlan Hungária Zrt. is erősíteni tudta piaci pozícióját a gazdasági bizonytalanságok ellenére” – mondta Roelof Hansman, a LeasePlan Hungária Zrt. vezérigazgatója. Kiemelte, hogy a pénzügyi eredményeknél talán még fontosabb is, hogy a flottamenedzsereik több mint 95 százaléka elégedett vagy nagyon elégedett volt a LeasePlan szolgáltatási színvonalával. „Ügyfeleink elégedettsége az európai pénzügyi szektor átlagos referenciaértéke felett mozog, az erre vonatkozó felmérések során 2013-ban kiemelkedően jó mutatókat kaptunk a partnerekkel való napi kapcsolattartás minőségére, az ajánlatkészítés hatékonyságára, illetve munkatársaink szakmai felkészültségére és elkötelezettségére vonatkozóan, és ez, ami igazán jellemez egy vállalatot”, így a vezérigazgató.