Lendületbe jött az Air France-KLM

Vágólapra másolva!
Három év után először újra nyereséges volt az Air France-KLM működése, a légitársaság tavalyi profitja ráadásul az elemzői várakozásokat is meghaladta. A cég költségcsökkentéseinek és átszervezéseinek egyre jobban beérik a gyümölcse, melyek tovább javíthatják az eredményeket. 
Vágólapra másolva!

A megfelelő irányba halad az Air France-KLM szekere, a légitársaság három év után először tudott újra nyereséges évről beszámolni. A cég üzemi nyeresége 130 millió eurót tett ki tavaly, miközben 2012-ben még 336 millió eurós veszteséget értek el ezen a soron. Ezzel az elemzői várakozásokat is sikerült megverni, a szakértők 88 millió eurós profitra számítottak.

Nettó szinten viszont még mindig veszteséges volt a társaság, 1,83 milliárd eurós mínuszt hoztak össze az átszervezések hatalmas költségei és a nagy adóterhek miatt.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Az eredmények javulása a cégnél megkezdett óriási méretű költségcsökkentéseknek köszönhető. Az Air France-KLM az átszervezések keretében 2015-ig 10 ezer embert terveznek kirúgni, és az eddigi 7500 fős elbocsátások eredményeként 2,3 százalékkal csökkentek a bérköltségei tavaly. Ezen túl 5,2 százalékkal csökkentették az üzemanyag-költségeket is, mely 6,9 milliárd eurót tett ki.

Az átszervezések megfelelő haladását jól jelzi, hogy az üzemi eredmény annak ellenére tudott jelentősen javulni, hogy a cég árbevétele gyakorlatilag stagnált. Az árbevétel csak 0,4 százalékkal nőtt tavaly, és 25,52 milliárd eurót tett ki.

A cég vezetése továbbra is optimista, és közölték, hogy a vártnak megfelelően halad a reorganizációs tervek végrehajtása. Ennek keretében idén tovább növelhetik profitjukat, és a költségeik tovább csökkenhetnek a várakozásaik szerint. Ebben az évben 2,5 milliárd eurós EBITDA eredménnyel kalkulálnak. Ezen túl 2015-re 4,5 milliárd euróra kívánják csökkenteni nettó adósságukat, ami 2013-ban 5,35 milliárd euróra esett vissza.

A pénzügyi igazgató ezen túl eloszlatta azokat a spekulációkat, hogy a vállalat tőkeemelésre készülne. Pierre-François Riolacci szerint az Air France-KLM készpénz helyzete megfelelő, így nem indokolt a tőkeemelés.

A javuló eredmények ellenére az Air France-KLM részvényei 2,4 százalékot veszítettek értékükből, amiben a részvénypiacokon uralkodó rossz hangulat is szerepet játszik.

Air France-KLM napi grafikon (Párizs) Forrás: Bloomberg, Investor.hu