Úszik az ország a pálinkában

2014.02.20. 06:48

Hatalmas mennyiségű pálinka főtt tavaly, azonban csak töredéke után kellett adót fizetni, számol be a Napi Gazdaság. Hamarosan viszont ennek vége lehet, mert Magyarország nagy eséllyel elveszíti az uniós pert.

Több mint 15 millió liter pálinka főtt tavaly a bérfőzdékben az adóhatóság adatai alapján, adót azonban a hatalmas mennyiség alig 1 ezreléke után, mindössze 13 ezer liter után kellett fizetni - olvasható a Napi Gazdaságban.

Az egy évvel korábbihoz képest egymillió literrel több szeszt állítottak elő a bérfőzdékben, a magánfőzés mennyiségéről pedig semmit sem lehet tudni, mert az lejelenteni nem kell.

A pálinka után csak 50 liter fölött kell adót fizetni, ebből 12,4 millió forint folyt be az egész évben. Ez az Orbán-kormány egyik első intézkedése volt, az 50 literig adómentes pálinkafőzés lehetővé tétele. Most emiatt folyik per az Európai Bíróságon, mert Magyarország ezt nem tehette volna meg. A kiszivárgott hírek szerint Magyarország nagy eséllyel el is fogja bukni a pert, így valamekkora adót majd újra be kell vezetni a házi pálinkafőzésre.

Nehéz arra becslést adni, hogy a házilag főzött, vagy bérfőzdében készíttetett pálinkából mennyi került kereskedelmi forgalomba. Elvileg ez tilos, de több hír is szólt arról, hogy az adóhatóság munkatársai piacokon házi készítésű pálinkákat foglaltak le. Az adóhatóság adatai szerint tavaly a kereskedelmi forgalomba hozott pálinka mennyisége 16 százalékkal, a szabad forgalomba bocsátotté 25 százalékkal esett vissza. Mivel jó okkal feltételezhető, hogy az elfogyasztott pálinka mennyisége pedig inkább stagnált, ezért a hivatalos kereskedelmi forgalomból hiányzó pálinka házi készítésű lehetett.