Ezt nem teszi ki az ablakba a milliárdos

Vágólapra másolva!
Van az úgy, hogy nem jön be minden még a legnagyobbaknak sem. Bill Ackman milliárdos befektető eddigi legnagyobb bukásánál jár a Herbalife esésére történő spekulálásával.
Vágólapra másolva!

A nagyhírű aktivista befektető, Bill Ackman igencsak megégette magát eddig a Herbalife részvényeinek esésére történő fogadásával. Eddig 49 százalékos bukóban jár a pozíciója, amihez foghatót még nem lehetett látni a tíz éve alapított Pershing Square hedge fundjának történetében, írja a Wall Street Journal.

Pedig jól kezdődött

Pedig ez a spekulációja is jól indult, ugyanis amikor bejelentette - még 2012 decemberében – hogy jelentős tételben fogadott a Herbalife árfolyamának esésére, a papírok árfolyama meredek zuhanásnak indult. Ackman arra alapozta ötletét, hogy szerinte a táplálékkiegészítőket forgalmazó cég működése illegális piramisjátékra emlékeztet.

Ezzel persze magára haragította a céget is, akik nem győzték hevesen cáfolni a vádakat. Ackman akkor egyenesen azt mondta, hogy szerinte a Herbalife részvények zéró dollárt érnek. A bejelentést követően a részvény egészen 26 dollárig esett, ezt követően azonban 2013-ban több mint duplázta árfolyamát.

Bill Ackman 2013 májusában. Forrás: Reuters

Titánok harca

Ackman helyzete akkor kezdett egyre rosszabbá válni, amikor két nagymenő is ellene fogadott. A vérbeli tőzsdecápa Carl Icahn mellett Soros György is felhalmozott részvényeket, nagy árfolyam emelkedésre fogadva. Icahn egyébként még mindig 16 százalékos részesedéssel rendelkezik a cégben a december végi adatok szerint, míg a Soros Fund már adott el részesedéséből, legalább 60 százalékos profitot zsebre téve.

A Herbalife árfolyama (NYSE) Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Persze egyelőre nem lefutott a meccs, a Herbalife idén eddig 15 százalékot veszített értékéből. Szerdai gyorsjelentésében a társaság a vártnak megfelelő számokat publikált, és különösen Kínában teljesített jól a táplálékkiegészítőket forgalmazó cég, ott ugyanis megduplázódott forgalmuk. Kína egyébként igen fontos a cég számára a növekedés szempontjából, ezért az sem mindegy, hogy mi lesz majd a sorsa a hasonló rendszerben működő Nu Skinnek.

Mint ismeretes a kínai hatóságok vizsgálatot indítottak a Nu Skin ellen, amiben azt vizsgálják, hogy a cég piramisjáték rendszerben működik-e. A Herbalife pénzügyi vezetője a minap úgy nyilatkozott a Bloombergnek, hogy nekik nem okozott semmiféle hátrányt a Nu Skin-vizsgálat.,

Azért Ackman egyelőre marad a Herbalife részvények shortolásánál, hiszen szerinte a cég elferdített eladási számokat közöl és félrevezeti az embereket eredményszámaival.

Mi az a short ügylet?

Olyan tranzakció, amikor a befektető, vagy spekuláns arra számít, hogy bizonyos értékpapír árfolyama csökken. Ekkor nem vételi pozíciót nyit, hanem eladási megbízással lép be a piacra. A tranzakció lebonyolításához általában szükség van arra, hogy a befektető kölcsönkérjen annyi részvényt, amennyit el szeretne adni. Amikor a tőzsdés lezárja egy vételi megbízással az ügyletet, akkor utána vissza tudja adni a kölcsönzött papírokat. A kölcsönzésért díjat kell fizetnie a shortosnak. Azokat a short pozíciókat, melyekhez nem kérnek kölcsön papírt és napon túlra vonatkozik, naked shortnak hívják a zsargonban, de ez több európai országban is tiltott tranzakciónak minősül.

Összességében viszont pozitív a kép

Persze azért ne higgyük azt, hogy Bill Ackman nyeretlen kétéves lenne. A Pershing hedge fund nyereséges üzleteiből származó bevételek ugyanis jóval meghaladják a veszteséges pozíciókat. Ebben a hónapban a Pershing például 256 százalékos nyereséget realizált a General Growth Properties plázaüzemeltetőben lévő befektetésén.

De szintén busás profit ütötte a markát a Jim Beam whiskeyről ismert Beam Inc. akvizíciója kapcsán. Az amerikai italgyártót a japán Suntory vásárolta fel, és a Beamben a Pershing volt a legnagyobb tulajdonos.

Egyébként Bill Ackman holding cégének zászlóshajó alapja, a Pershing Square LP 2004 óta éves szinten 19,2 százalékos átlagos hozamot ért el, ami szintén nem nevezhető csekélynek.