Jól fut a Rába szekere

Rába napi grafikon
Vágólapra másolva!
Újabb impozáns negyedévről számolt be a Rába, amely így az október-decemberi időszak mellett az egész évben jól muzsikált. Ez pedig az árfolyam mozgása is alátámasztani látszik.Részletes elemzés: Jól húzott a Rába
Vágólapra másolva!
  • Éves és negyedéves alapon is 10 százalék feletti árbevétel növekedésről számolt be a negyedik negyedévben a Rába, ami alapvetően exportpiacokon elért jelentős bővülésnek köszönhető.
  • A bevételeket tekintve a három üzletág közül a járműalkatrész divízió nyújtott kiemelkedőt, éves alapon 40 százalékkal ugrott meg az értékesítése. Eközben a jármű üzletág 4 százalékos bővülésről, míg a futómű üzletág közel 2 százalékos csökkenésről számolt be.
Forrás: Bloomberg, Investor.hu
  • Az üzemi eredmény, illetve az EBITDA terén is 10 százalékot feletti növekedést mutatott be a társaság éves alapon. Ráadásul nagyjából hasonló eredményhányadokat produkált az időszak során a Rába, mint a bázisban.
  • A legnagyobb növekedést mégiscsak a nettó eredmény terén érte el a vállalat, a 727 millió forintos profit a bázisidőszakhoz képest triplázódott.
  • 2014 egészét tekintve is jól teljesített a Rába a főbb sorok mindegyikén legalább 10 százalék feletti bővüléssel, sőt minden szinten javult a vállalat profitablilitása.
Rába napi grafikon Forrás: Bloomberg, Investor.hu