Vágólapra másolva!
Soha nem látott magasságokba sikerült ma délután eljutnia az amerikai S&P500 indexnek, igaz a Nasdaq és a Dow sem nagyon panaszkodhat, egyaránt 1 százalék körüli emelkedést mutatnak.
Vágólapra másolva!
  • Új történelmi csúcsot állított fel 1854 pont közelében az amerikai S&P 500 index, hasonlóra legutóbb január 15-én volt példa. Mellette a Dow és a Nasdaq is hasonló, 0,9 százalékos emelkedést tud felmutatni.
  • Jól teljesít a BlackBerry is 8 százalékos pluszával, amiben szerepet játszhat, hogy az okostelefon-gyártó a Windows Phone és Nokia X platformokat használó okostelefonokra is elérhetővé teszi üzenetküldő szolgáltatását, a BlackBerry Messengert.
S&P500 napi grafikon Forrás: Bloomberg, Investor.hu
  • Délutánra végül sikerült talpra állniuk az európai piacoknak, ugyanakkor a mezőny éléről nem sikerült letaszítani a közel 1 százalékot emelkedő spanyol IBEX-et. Közben a CAC 0,5, míg a DAX csupán 0,1 százalékos pluszra volt képes.
  • A magyar parkett európai viszonylatban is jól teljesített, ami elsősorban a Molnak (+1,8%), illetve a Magyar Telekomnak (+1,2%) köszönhető. Az olajcéggel kapcsolatos hír, hogy horvát leánya idén mintegy 80 milliárd forintot készül beruházásokra költeni.
  • A Richter az utolsó órában igencsak megfáradt, leadva a pluszokat végül 0,3 százalékos csökkenés mellett a lélektani 4000 forintos szinten zárt.
  • Az OTP szinte a teljes kereskedést a negatív tartományban töltötte, zárásra ugyan ledolgozta a mínuszok nagy részét, de még így is 0,1 százalékos csökkenés mellett tért nyugovóra.
  • Eközben a forint árfolyama továbbra is 310 közelében ingadozik az euró ellenében, a nap javarészét e szint alatt töltötte az EURHUF.