Optimista a magyar gazdaságra az Európai Bizottság

Vágólapra másolva!
A magyar gazdaság 2,1 százalékkal növekedhet 2014-ben és 2015-ben is az Európai Bizottság előrejelzése szerint, míg a munkanélküliség idén 9,6, jövőre pedig 9,3 százalékra süllyedhet. Az EU egészére nézve is azt várják Brüsszelben, hogy folytatódik a tavaly elkezdődött gazdasági felépülés.
Vágólapra másolva!
  • A magyar gazadság 2,1 százalékkal növekedhet idén és jövőre az Európai Bizottság (EB) várakozása szerint, derül ki a ma publikált előrejelzésből. A Bizottság korábban úgy számolt, hogy két százalékos lehet a magyar gazdaság növekedése.
  • Emellett az infláció idén 1,2 százalékos lehet, míg a munkanélküliségi ráta 9,6 százalékra süllyedhet 2014-ben, egy évvel később pedig 9,3 százalékra módosulhat.
  • Az egész EU-t tekintve az EB azt várja, hogy a tavalyi második negyedévben indult gazadsági kilábalás folytatódhat majd idén és jövőre is, így kissé emelték GDP-növekedésre vonatkozó várakozásaikat. Az őszi értékeket 0,1 százalékponttal emelték, 2014-re ezzel már 1,5 százalékos, míg 2015-re 2 százalékos bővülést várnak.
  • Az infláció az EU-ban egészen 1,2 százalékig mérséklődhet idén, majd jövőre 1,5 százalékra emelkedhet.
  • A gazdasági felépülés már sokkal szélesebb körben érinti majd a tagországokat, hiszen az eddig gyengélkedő országok is erősödést mutathatnak, véli az EB. A Bizottság azt várja, hogy idén csak Ciprusban és Szlovéniában zsugorodhat a gazdaság, viszont jövőre már ők is csatlakozhatnak az EU többi országához a GDP-növekedést tekintve. A dél-európai szigetországban 4,8 százalékos gazdasági csökkenést várnak Brüsszelből, 2015-re pedig 0,9 százalékos növekedést.

Nagy piaci reakciót nem láthattunk az adatok publikálását követően, a nyugat-európai tőzsdék maradtak a negatív tartományban a BUX indexszel együtt. Míg a forint újra magára talált kissé, miután a nagy lendületű erősödéséből kora délután picit visszább korrigált. Jelenleg 309,1-nél áll az EURHUF árfolyam.

EUR/HUF árfolyam Forrás: Bloomberg, Investor.hu