Nem lesz baj a Mol osztalékkal

Mol napi grafikon
Vágólapra másolva!
Optimista a Mol osztalékával és a cég kilátásaival kapcsolatban Simola József, az olajvállalat pénzügyi igazgatója - derült ki egy mai videóinterjúból a Bloomberg tájékoztatása szerint. 
Vágólapra másolva!
  • A pénzügyi igazgató szerint a Mol jelenlegi eredménye és mérlege alapján reális esély van arra, hogy folytatni tudják az elmúlt évek osztalékfizetéseit. Az olajtársaság tavaly 46 milliárd forintot (részvényenként 462 forintot), 2012-ben 45 milliárd forintot fizetett ki osztalékként.
  • Az igazgatótanács március végére fog javaslatot tenni az osztalék mértékére, amiről áprilisban fog végső döntés születni.
  • A szakértők is optimisták, a Concorde és a Raiffeisen bank elemzője is megerősítette vételi ajánlását a Mol részvényeire.
  • A Mol befektetői nem ennyire jó kedvűek, és már 2,3 százalékos mínuszba küldték az olajtársaság részvényeit a gyorsjelentést követően. Az árfolyam 13300 forintnál jár, és ilyen alacsonyan utoljára 2009 augusztusában mozgott.
Mol napi grafikon Forrás: Bloomberg, Investor.hu