Vágólapra másolva!
Remek ütemben halad a költségcsökkentésekkel és hatékonyság-javító intézkedésekkel a világ legnagyobb elektronikai áruházlánca, a Best Buy. A cég ennek köszönhetően csinos profitot ért el a negyedik negyedévben. 
Vágólapra másolva!
  • A Best Buy a negyedik negyedévben 293 millió dolláros nettó profitot ért el, holott egy évvel korábban még 409 millió dolláros veszteségről számolt be ezen a soron.
  • A részvényenkénti operatív profit 1,24 dollárt tett a negyedév során, ami meghaladta az elemzői várakozásokat (1,01 dollár).
  • A világ legnagyobb elektronikai áruházlánca remekül halad a költségcsökkentésekkel és a különböző hatékonyság-javító intézkedéseivel. A társaság 1 milliárd dolláros költségcsökkentésekbe kezdett, javítja ellátási láncát, és igyekszik csökkenteni azoknak a termékeknek a számát, melyeket valamilyen okból visszavisznek a vásárlók az üzleteibe.
  • A hatékonyság javulását támasztja alá, hogy a cég annak ellenére lett nyereséges, hogy az árbevétele 14,47 milliárd dollárra esett vissza a negyedik negyedévben az egy évvel korábbi 14,92 milliárd dollárról. A 14,47 milliárd dolláros árbevételével ugyanakkor csalódást okozott a vállalat, mivel az elemzők átlagosan 14,67 milliárd dollárra számítottak.
  • A menedzsment arra számít, hogy az iparágban idén is folytatódni fog az elektronikai cikkek iránti kereslet lassú csökkenése, és az első félévben a cég forgalma enyhén visszaeshet.
  • A remek eredményekre 6,4 százalékos ugrással nyitottak a Best Buy részvényei.