Vágólapra másolva!
Nem számít hatalmas tömegekre üzletei előtt a világhírű Victoria’s Secret fehérnemű márka anyacége, az L Brands. Ugyanis a cég az idei évre alacsonyabb profitot vár, mint az elemzők prognosztizálnak.
Vágólapra másolva!

Vélhetően nem tapossák majd egymást a vásárlók a Victoria’s Secret üzletek előtt, legalábbis a fehérnemű márkát tulajdonló L Brands cég várakozásaiból erre következtethetünk. A vállalat 3-3,2 dollár közötti egy részvényre jutó profitot (EPS) vár az idei évre, amiből 44-49 cent közötti rész az idei első negyedévben realizálódhat. Ugyanakkor az elemzők 3,31 dolláros EPS-t várnak, míg a pénzügyi évének első három hónapjában 52 centet.

Ugyanakkor azt sem mondhatjuk, hogy a cég legutóbbi negyedéve olyan jól sikerült volna. Persze első ránézésre jól fest, hogy a negyedik negyedéves EPS-e 1,65 dollárra emelkedett, az egy évvel korábbi 1,39 dollárról, azonban azt egyszeri tétel terhelte, és az attól tisztított szám 1,76 dollár volt. Ehhez képest már hat százalék feletti a visszaesés mértéke.

Az árbevétel is csökkent valamelyest, a kiskereskedelmi szektorban kiemelt figyelemmel követett, legalább egy éve nyitva lévő üzletek forgalma (same-store-sales) pedig csak minimális egy százalékos növekedést mutatott.

Jelentést követően kisebb mínuszt szedett össze a részvény. Ráadásul nem fest túl jó képet egyébként az árfolyam grafikonon kirajzolódó halálkereszt sem, ami sok esetben az árfolyam csökkenését jelezheti előre.

Az L Brands árfolyama (NYSE) Forrás: Bloomberg, Investor.hu