Julija Timosenko pályázik a májusi választáson a bukott Viktor Janukovics helyére. Timosenko abból a Dnyipropetrovszkból emelkedett fel, amely több más ukrán oligarchának is pályája elejét jelentette. Második cikkünkben rajtuk kívül bemutatjuk a Timosenko legnagyobb ellenfelét jelentő RUE-csoportot és a csokikirályt.

Három év börtön után kiszabadult és a harkivi kórházból egyből a kijevi tüntetőkhöz ment Julija Timosenko. Tolószékben ülve mondott szenvedélyes beszédet. "Nem bocsáthatunk meg azoknak, akik megengedték, hogy golyókat küldjenek a fiatalemberek szívébe" – mondta. A mondatát első hallásra úgy lehetett érteni, hogy az elmenekülő Viktor Janukovics elnöknek nem akar megbocsátani, de a szavak felfoghatók a Timosenkóval szemben álló oligarcháknak szánt üzenetnek is.

A Szovjetunió szétesésekor a független országgá váló Ukrajnában különböző érdekcsoportok kezébe hatalmas gazdasági befolyás összpontosult. Leonyid Kucsma 1994-től 2005-ig tartó elnöksége alatt gyakran a semmiből épültek fel hatalmas cégbirodalmak, amelyek vezetői egyre nagyobb befolyást szereztek a politika felett. Egy bizonytalan eredetű mondás szerint a 2004-es narancsos forradalom is csupán a „milliomosok lázadása volt a milliárdosok ellen”.

Cikkünk első részében a „donyecki klán” tagjait mutattuk be, akik bár egymással is rivalizáltak, gyökereik a donyecki iparvidékben mégis közösek. Innen emelkedett a hatalom csúcsára Viktor Janukovics is. A második részben Timosenkóról és a „dnyipropetrovszki klán” tagjairól, illetve a Timosenkóval konfrontálódó érdekcsoportról olvashatnak.

Julija Timosenko

Julija Timosenko

A hároméves fogságból szabaduló Timosenko nem tartozik a leggazdagabb ukránok közé, de ez nem volt mindig így. A kilencvenes évek közepén, még mielőtt beszállt volna a politikába, a leggazdagabbak közé tartozott. A Szabad Európa Rádió – Szabadság Rádió (RFE/RL) cikke szerint 11 milliárd dollárra taksálták a vagyonát gazdagsága csúcspontján.

Ez 1997 körül volt, amikor az UESU nevű cég mérete, amelynek Timosenko a vezetője volt, Ukrajna gazdaságának közel negyedét érte el. Timosenko és férje az RFE/RL szerint a szovjet peresztrojka idején, 1988-ban indították első üzletüket Dnyipropetrovszkban, egy videókölcsönző-hálózatot. 1991-ben már nagyobb dobáson gondolkoztak, és egy olajkereskedő céget alapítottak. Ez alakult át később az Ukrajna Egyesült Energia Rendszere (UESU) nevű vállalattá, amelyben Pavel Lazarenko volt miniszterelnöknek is tulajdonrésze volt. Lazarenko bukásával Timosenko óriáscége is összeomlott, ám ezután Timosenko már nem az üzleti, hanem a politikai pályán mozgott.

1999 végétől energetikai miniszter volt Juscsenko miniszterelnök kormányában. Férjét 2000-ben tartóztatták le az UESU üzletei miatt, de Timosenko szerint ennek csak politikai okai voltak. Leonyid Kucsma 2001-ben menesztette a kormányból, így az elnök és Timosenko szembekerült egymással.

2004-ben már a narancsos forradalom juttatta hatalomra Timosenkót. Kétszer is kormányfő volt, a második miniszterelnöksége idején (2007–2010) elvette a gázkereskedelmet a RoszUkrEnergo cégtől. A 2008–2009-es ukrán gázválság nagyrészt ennek a következménye. A válság végére a 2009-ben megkötött megállapodás tett pontot, de ennek ára az volt a varsói Center for Eastern Studies (OSW) 2012-es elemzése szerint, hogy a Gazprom jóval magasabb árat kért a gázért. A 2010-es elvesztett választás után Timosenkót megvádolták, majd 2011-ben be is börtönözték egy szén-dioxid-kereskedésből származó összeg állítólagos elsikkasztásáért.

A RoszUkrEnergo-csoport

Dmitro Firtas

A RoszUkrEnergo (RUE) volt az a cég, amely 2004 és 2009 között Ukrajnába importálta az orosz gázt. A csoporthoz tartozik Jurij Bojko volt energetikai miniszter, Valerij Koroskovszkij volt miniszterelnök-helyettes, és Janukovics elnöki adminisztrációjának volt feje, Szergej Ljovocskin. Mindhármuknak van saját üzleti köre, és a politikában is megfordultak, az érdekkör frontembere mégsem hármuk közül került ki. A RUE-kört az ukrán média Firtas-csoportnak is szokta nevezni Dmitro Firtas után, de az OSW 2012-es tanulmánya szerint nem egyértelműek az erőviszonyok hármuk között. Firtas mégis kiemelhető, mert a RUE tulajdonosi struktúrájában jelentős tényező volt: a Gazpromé volt a cég 50 százaléka, Firtasé a 45 százaléka, a maradék 5 százalék pedig egy Ivan Fursin nevű üzletemberé.

Firtasnak eredetileg nem sok köze volt a gázüzlethez, de egy kényszermegoldás miatt mégis ebből tudott meggazdagodni. Az amerikai nagykövet WikiLeaksen kiszivárgott 2008. novemberi jelentése szerint Firtas az 1990-es évek végén egy KMIL nevű élelmiszer-ipari céget vezetett, de az orosz válság sok ukrán céghez hasonlóan őket is a csőd szélére sodorta. A válságban Ukrajna devizakészlete kiapadt, emiatt az ország nem tudta fizetni a gázszámlát. A megoldást az jelentette, hogy élelmiszert cseréltek el gázra Türkmenisztánnal – így került a képbe Firtas cége, amely gyakorlatilag konzervet adott gázért cserébe, amit aztán az ukrán piacon értékesített.

A 2008-as diplomáciai irat megemlíti, hogy a gázüzlet világított rá arra, hogy Firtas kapcsolatban van Szemjon Mogiljeviccsel (alias Szeva bácsi – portréját itt olvashatja), aki 2003-ban felkerült az FBI legfontosabb körözött bűnözőket felsoroló listájára. A KMIL engedélyt kapott arra, hogy szabad árak mellett kereskedjen a gázzal, ennek kezelésére pedig létrehoztak egy ciprusi céget, amelyben Firtas mellett tulajdonos volt az az Agatheas Trading is, amelyet egy ideig Mogiljevics volt felesége vezetett. Firtas tagadta, hogy bármi köze lenne a topbűnözőhöz, de árulkodó jel, hogy neki és Mogiljevicsnek ugyanaz volt az ügyvédje. Az érdekeltségébe tartozott a magyar piacon felbukkant, majd elsüllyedt Emfesz is.

Firtas a 2002-es, sikertelen parlamenti induláson kívül alig ártotta be magát közvetlenül a politikába – ez azonban nem jelenti, hogy nem volt ott a tűz körül. Az OSW elemzése szerint 2006 után Firtas Juscsenko egyik támogatója volt, majd átállt Janukovics vezette Régiók Pártja mögé.

Timosenko a második kormányfősége idején nekiment a RUE gázüzletének, és 2009-ben megszüntette a cég közvetítő szerepét a gázimportban, ezzel tönkre is téve az üzletet. Firtast viszont nem vágta földhöz a lépés, Janukovics 2010-es győzelme után a vegyiparban lett fajsúlyos szereplő. A Spiegel cikke szerint a Janukovics mögül kihátráló oligarchák közül ő azokhoz tartozik, akik Vitalij Klicsko Ütés (UDAR) nevű pártját választották.

A dnyipropetrovszki klán

Az OSW elemzése szerint ez a csoport Leonyid Kucsma elnök idején élte a fénykorát, de később szétesett. A klánban feltűnt szereplők a mai napig jelentős pozíciókat tudnak magukénak – többek közt innen nőtte ki magát Julija Timosenko is. Dnyipropetrovszk jelentőségét az adja, hogy Kucsma elnök is innen indult.

Pavel Lazarenko

Az első jelentős dnyipropetrovszki figura Pavel Lazarenko volt, akit a lengyel elemzők azért is kiemeltek, mert oligarcha ritkán bukott Ukrajnában, de ő megtette. Lazarenkónak tulajdonrésze volt a UESU nevű energetikai cégben, amelyet eredetileg Julija Timosenko és családja alapított. A cég Lazarenko dnyipropetrovszki kormányzósága, majd miniszterelnöksége idején Ukrajna legnagyobb vállalatává nőtte ki magát, ők feleltek az orosz gáz importjáért is. Hatalma már Kucsmáét fenyegette, így egyéves kormányfőség (1996–1997) után korrupcióval és külföldi pénzmosással gyanúsították meg. Külföldre menekült, de New Yorkban elfogták, és megvádolták. 2012 elején szabadult.

Viktor Pincsuk

Az UESU széthulló gázbirodalmára több cég is rástartolt, többek közt Viktor Pincsuk Interpipe-ja is. Pincsuk Leonyid Kucsma vejeként jó politikai hátszelet kapott, amelynek egyik legnyilvánvalóbb esete a Krivorizssztal 2004-es privatizációja volt. Egy külföldi tömörülés 1,5 milliárd dollárja helyett Pincsuk és az első cikkben bemutatott Ahmetov 800 millióját fogadták el. A narancsos forradalomban azonban Timosenko kormánya érvénytelenítette a tendert. Ezután Pincsuk háttérbe vonult, legalábbis, ami a nyílt politikai terepet illeti. Több tévécsatornáján keresztül jelentős befolyása van, amellett pedig elsősorban csőgyártással foglalkozó vállalata, a világon negyedik Interpipe jelenti a fő támaszát.

Igor Kolomojszkij

Igor Kolomojszkij és Gennagyij Bogoljubov Privat Groupja is dnyipropetrovszki klánból nőttek ki, és Pincsuk háttérbe szorulása után kerültek előtérbe. Ők ketten Rinat Ahmetov után a Korreszpondent listáján a második és harmadik leggazdagabb ukrán. Elsődleges területük a bankszektor (a Privat Bank a legnagyobb Ukrajnában), de érdekeltek a médiában, a fémiparban, az olajiparban és a légi szállításban is. A politikai arénában jellemzően egyensúlyoztak a különböző erőcsoportok között. Az OSW-tanulmány szerint a narancsos forradalmárokat, Juscsenkót és Timosenkót támogatták, majd amikor a két szereplő konfliktusba került, mindkettő mögött ott maradtak, ügyelve, hogy egyik mellett se kötelezzék el magukat. Az egyensúlyozás viszont csak addig működött, amíg Janukovics 2010-ben elnök nem lett. Ekkor megvádolták Kolomojszkijt, de néhány havi huzavona után sikerült kiegyeznie a Régiók Pártjával, így ejtették a vádat.

Petro Porosenko

Petro Porosenko

Csokikirálynak is nevezik, mert az 1990-es években felvásárolt több édesipari céget is, amelyekből összegyúrta a Roshen-csoportot, Ukrajna legnagyobb édességgyártóját. A BBC beszámolója szerint Porosenko is szerepelt a kijevi tüntetésen felállított színpadon az ellenzéki vezetőkkel. Tévécsatornája, a Channel 5 volt az egyik legalaposabban beszámoló médium a tüntetésekről. Porosenko, úgy tűnik, szereti a forradalmi időket, mert a 2004-es narancsos forradalom idején is az egyik vezető volt. Viktor Juscsenkóval olyan szorosra fűzte a kapcsolatát, hogy az elnök két lányának keresztapja lett.

Ennek ellenére nem okozott neki gondot, hogy bármilyen politikai erőt szolgáljon. Volt a nemzetbiztonsági tanács titkára 2005-ben, majd 2007-től 2012-ig az ukrán jegybank igazgatóságának elnöke volt. Közben elvállalta Timosenko kormányában a külügyminiszteri posztot is, de a politikai széljárás fordulásával, Janukovics elnökké választásával sem esett ki a kormányzatból. Felajánlották neki gazdasági miniszteri posztot, amelyet 2012 márciusáig viselt.

A képek forrásai:

Timosenko AFP/RIA Novosti/Grigoriy Vasilenko
Firtas dmitryfirtash.com
Lazarenko AFP/RIA Novosti/Makarov Alexander
Pincsuk AFP/RIA Novosti/Starostenko Sergey
Kolomojszkij AFP/RIA Novosti/Nikolai Lysenko
Porosenko AFP/John Thys