Történet Matolcsy György hetedik érzékéről

2014.03.12. 11:22

Wiedermann Helga Sakk és póker című könyve elvileg a Magyarország elleni pénzügyi támadás történetét meséli el, és beavat a szabadságharc belső világába. Gyakorlatilag inkább az eddig ismert események felfűzését olvashatjuk a választási kampánynak megfelelő köntösben. Azért kiderül a könyvből egy-két titok, például, hogy Matolcsy György hogyan tervezte meg 5 perc alatt a 2011-es költségvetést, vagy hogyan ismert rá a valóságra egy Frei Tamás-regényben.

 

Sorakozó! – üvölt az arcomba az első fejezet címe, hogy el ne felejtsem, ha a választás előtt egy hónappal egy volt miniszteri kabinetfőnök könyvet ad ki, azt jó eséllyel politikai érdekből teszi. Ha esetleg a könyv végére mégis kiment volna a fejemből, az utolsó mondattal újra emlékeztet a szerző: „a megkezdett út folytatásáról dönteni pedig 2014 áprilisában csak mi, magyarok dönthetünk”.

A politikai szereplőknek sokféle terepen kell helytállniuk, az egyik – talán legfontosabb – a történetmesélés. A Fidesz ebben nagyon erős. Többek közt azért uralja ma a politikai színpadot, mert az ő meséje az egyetlen, amelyikbe szinte minden új közéleti mozzanat beépíthető. A történet egyszerű klisékre épül: a külföld támadja a magyarokat, akik egyedül vannak, ezért csak akkor élhetik túl, ha az egyéni érdeket háttérbe állítva, egységes közösségként tudnak fellépni. Ezt a közösséget belülről, néha külső segítséggel a „baloldal” bomlasztja; minden, az egységes tömbön kívüli megszólalás csak idegen érdekeket szolgálhat. Aki ezt a mesét már unja, ne olvassa el Wiedermann Helga Sakk és póker című könyvét.

Nagy érdeklődéssel vetettem bele magam az olvasmányba, mert arra számítottam, hogy oldalakon át tömkelegével tudok meg eddig nem ismert részleteket az európai adósságválság magyarországi kezeléséről. A szerző még rá is erősít a várakozásomra az előszóban leírt állításával: Orbán Viktoron és Matolcsy Györgyön „kívül ugyanis ebben a témában csak kevesen voltak még olyan közel a tűzhöz, mint én”. Legnagyobb csalódásomra viszont a könyv (nem számoltam ki betűre pontosan, de így is bátrán mondhatom) 95 százaléka csak az eddig is ismert események rávarrása a kormánypártok meséjére. A tűz izgató melegéből csak egy-egy szikrát enged át számunkra Wiedermann Helga.

Tört pohár vagy sem?

Az emberek előtt eddig nem ismert részletek közül kiemelkedik néhány történet. Az egyik 2011 november közepén történt, amikor a Fitch hitelminősítő negatívra rontotta Magyarország kilátásai, majd ezután negyed órával bejelentkezett egy másik nagy, a Standard and Poor’s is. Ők először felajánlották, hogy Matolcsy videokonferencián győzheti meg őket, ha tudja, hogy ne minősítsék le Magyarországot. Orbán Viktor ezekben a napokban arra kérte Matolcsy Györgyöt, hogy találkozzon Simor András akkori jegybankelnökkel.

A leírtak szerint Simor arca falfehér volt, és ideges beszédbe kezdett, amelyben azt fejtegette, hogy Magyarország három héten belül államcsődbe juthat. Matolcsy erre többször visszakérdezett, mint ahogy Orbán is többször kérdezte erről Matolcsyt, miután a miniszter beszámolt Simor félelmeiről. A könyv szerint Simor idegességét fejezi ki, hogy amikor Matolcsyval beszélt, összetörte az ásványvizes poharát. 

Simor találkozója kormánytagokkal. Ez a kép szerepel a Sakk és póker című könyv vonatkozó részénél is, de ez nem Matolcsy és Simor 2011 novemberi, négyszemközti megbeszélése után készült, hanem később, 2012 januárjábanForrás: MTI/Kovács Tamás

Megkerestem Simor Andrást, ő hogyan emlékszik minderre. A politikai csatározásba nem akart beszállni, de azt mondta, hogy a Matolcsyval való találkozásai egyikén sem volt ott Wiedermann Helga. „Általában négyszemközt találkoztunk” – idézte fel Simor a Matolcsyval való kapcsolatát. „Nem feltételezem, hogy Matolcsy György a bizalmas megbeszéléseinket nyilvánosságra hozná, mert az méltatlan lenne hozzá. Főleg méltatlan, ha nem valósághűen teszi” – mondta, majd hozzátette: „nemsokára 60 éves leszek, de életemben nem törtem össze ásványvizes poharat”.

Cikkünk megjelenése után az ásványvizes történet újabb fordulatot hozott. Hegedűs Istvánné, Matolcsy György 2010-2013 közti parlamenti titkára beszámolt az Origónak arról, hogy ő hogyan emlékszik minderre. Az ő feladata volt, hogy előkészítse a Simor-Matolcsy-találkozót, és ő jelezte a protokollrészleg munkatársait, hogy készítsenek be ásványvizet. Ő maga az ajtó mellett állt arra várva, hogy ha a tárgyalófeleknek szükségük lenne valamire. "Nem sok idő elteltével nyílt is az ajtó, és miniszter úr kérte, hogy segítsek, mert Simor úr véletlenül eltört egy poharat, és azt ki kellene cserélni, illetve a vizet felitatni". Hegedűs Istvánné összeszedte a szilánkokat és felitatta a vizet.

Már a könyv olvasása közben is folyamatosan ott bujkált bennem a kérdés, amelyet Simor is érintett. Sokszor volt olyan érzésem, mintha nem is Wiedermann Helga írta volna a könyvet. A 236-238. oldalon olvasható részeket olyannyira Matolcsy György szemüvegén át láttatja, hogy erősen elgondolkodtam, az a Wiedermann Helga, aki ott sem volt, honnan tudhatja ennyire pontosan, mi zajlott. Könnyen választ adhatott volna azzal, ha pontosan hivatkozik a forrásra, aki nem lehetett más, mint Matolcsy. Hasonló érzésem volt már a 67. oldalnál is, ahol arról olvastam, hogy közgazdászok kérdezték Wiedermann Helgát, hogy a Heti Válaszban megjelenő könyvrecenziókat maga a miniszter írja-e. A kérdés „szíven ütötte” Wiedermann Helgát. A fogalmazás lehet költői túlzás, de elég furcsa, hogy a miniszter személyét érintő kérdés a kabinetfőnökét „üti szíven”.

Kerestem Matolcsy Györgyöt a rá vonatkozó állítások miatt, de ő nem kívánt nyilatkozni, a jegybanknál azt tanácsolták, forduljunk Wiedermann Helgához.

Maga a gonosz

A könyvben a külföldi szereplők (elemzők, hitelminősítők, befektetők, uniós hivatalnokok) általában rosszak, kivéve, ha épp a számunkra kedvező képet festenek. A bizottság elnöke, Barroso például Barroso úrrá szelidül néhány oldallal később, amikor épp dicsérte a kormány erőfeszítéseit. Egy kivétel van: Olli Rehn, akit Matolcsy ősellenségeként tár elénk a könyv.

Olli Rehn és Matolcsy György 2012 tavaszán egy ECOFIN-ülésenForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Az uniós pénzügyminiszterek egyik 2010 őszi találkozóján Rehn állítólag támadást akart indítani Matolcsy ellen, hogy a magán-nyugdíjpénztárak ledarálását megakadályozza. „Miközben az ECOFIN ülésen ádáz csata dúlt és Matolcsy György számára kezdett világossá válni, hogy itt és most csak veszíteni lehet, hirtelen kinyílt az ajtó”. Rehn kapott egy papírcetlit, ami után szünetet kért, majd a folytatódó ülésen eltekintettek attól, hogy lebeszéljék Magyarországot a nyugdíjátalakítástól. Wiedermann Helga szerint a változást az hozta, hogy Orbán Viktor „pókerarccal” közölte Barrosóval, hogy ha megakadályozzák a nyugdíjpénztárak átalakítását, akkor Magyarország a következő tanácsülésen minden kérdésben vétózni fog. Megkerestem a miniszterelnök sajtósát, hogy megerősítést kérjek, valóban így történt-e, de ehelyett ezt a választ kaptam: "Ez már a múlt. Mint a miniszterelnök többször világossá tette, mi ott akarunk lenni, ahol a jövő készül".

A vizespohárnál és Orbán "erélyes fellépésénél" is fajsúlyosabb állítás a könyvben, hogy Olli Rehn, az Európai Bizottság alelnöke és gazdasági ügyekért felelős biztosa meg akarta buktatni Orbánt. Wiedermann Helgának egy (meg nem nevezett) magyar bankár azt mesélte, hogy 2011 őszén az uniós biztos több magyar pénzügyi szakembert kihívott Brüsszelbe, ahol arról konzultált velük, hogy a magyar miniszterelnök hogyan távolítható el. A bankártól állítólag azt kérdezte Rehn, hogy lát-e esélyt arra, hogy Orbán nélküli kormány működjön Magyarországon. Szóvivőjén keresztül megkérdeztük Olli Rehnt, hogy történt-e ilyen. Azt válaszolta: „ez teljesen valótlan”.

A Frei-regény

A könyv talán legpikánsabb története, hogy Matolcsy György egy Frei Tamás-regényből jött rá, hogy támadás indul Magyarország ellen. Frei A bankár című könyve „ugyan rejtve, de mégis részletesen” írja le Wiedermann Helga szerint a forgatókönyvet. Matolcsy egy éjszaka alatt végigolvasta a könyvet, és a pénzügyi támadásra vonatkozó részeket átküldte a miniszterelnöknek. Wiedermann szerint Orbán ezután pár nappal szólt a miniszterének, hogy kérjen találkozót Simorral.

Matolcsy a könyvből felismerte, hogy „kik és hogyan támadták meg a forintot”, de Frei regényében voltak olyan fordulatok is, amelyek a valóságban akkor még nem történtek meg, mint a bóvliba minősítés és a bankbetétesek rohama. „Máig nem tudjuk, hogy Frei Tamás könyvével üzenni és segíteni akart-e nekünk” – írta Wiedermann Helga. Próbáltam elérni Frei Tamást ezzel a kérdéssel, a cikk megjelenéséig sajnos sikertelenül. Mindenesetre Frei "mai 'kedvenc' hírem..." szöveggel megosztotta a Facebook-oldalán a cikkünket.

Az azonban feltűnt, hogy a Frei-regényben leírt pénzügyi összeomlásban semmi Magyarország-specifikus nincs. A görög adósságválság és a lassú uniós válasz miatt minden kockázatos befektetési eszköztől szabadultak a befektetők. A magyar papírok és a forint pedig extra kockázatot hordoztak a magas magyar adósság, és a kormány IMF-től való makacs elfordulása miatt.

A hetedik érzék

A három legizgalmasabb témán kívül kaptam néhány új, több-kevesebb jelentősséggel bíró információt. Megtudtam például, hogy a kormány ötkulcsos áfát akart, illetve, hogy Matolcsy Györgynek a hetedik érzéke súgta meg, hogy bár nem szokott bankárokkal ebédelni, de még a vihar kitörése előtt mégis elfogadta a Goldman Sachs meghívását. Így aztán 2011. november 17-ei ebéden a bankároknak friss hírként jelenthette, hogy azon a délelőttön fordult az IMF-hez a magyar kormány (az egyik bankár ezután állítólag egyből kiment a vécére). A spekulánsok elleni küzdelemben tehát jól jött a hetedik érzék, amelyből a szerző szerint Orbánnak is van. Sajnos azt nem tudtam meg a könyv végére sem, hogy mi a hatodik érzékük.

Matolcsy György jegybanki beiktatásánFotó: Pályi Zsófia [origo]

Matolcsy a volt Pénzügyminisztérium dolgozóinak is bizonyította rátermettségét, amikor 5 perc alatt megtervezte a 2011-es költségvetést egy A4-es lapon. Kiderült az is, hogy Wiedermann Helgáék azt gondolják, hogy ha Matolcsy minisztériuma tervezte volna az Új Széchenyi-tervet Fellegi Tamás fejlesztési minisztériuma helyett, akkor 2-3 százalékkal nagyobb lehetett volna a növekedés.

Találkozhatunk néhány beismeréssel is. Például azzal, hogy a 2010 nyári első akciótervbe azért nem kerülhetett még be az államadósság elleni küzdelem, mert „még előttünk volt a 2010-es őszi önkormányzati választás”. Vagy az a soha ki nem mondott játék, amelyet a kormány az IMF-fel űzött: a kabinet 2011. novemberében kérte a Valutaalap segítségét, és 2013 elejéig húzta a tárgyalásokat. Felmerült, hogy nem is akar megállapodni a kormány, csak a tárgyalások híre kell a piacok lenyugtatására. A könyvből választ kaptunk a kérdésre: „maga a hír kellett ahhoz, hogy a több hónap óta tartó találgatások után a pénzpiacokon is végre lenyugodjanak a kedélyek.”

Zavaros számok

A könyv közgazdasági állításai közül jópár gyenge lábakon áll, de ezzel nem szeretnék foglalkozni, annál inkább a szerkezettel. A könyv igazán olvasóbarát: a nyelvezet egyszerű, a betűméret és a sorköz jó nagy, vagyis gyorsan lehetett haladni a sorok olvasásával, de a magamhoz képest gyors olvasási sebesség mellett is zavaró volt a sok logikai bukfenc.

Ilyen például, hogy 2010 nyarán a kormány a tervezett hiány emelését szerette volna elérni az Európai Bizottságnál, ahogy a szerző mondataiból is kiderül, ez volt a frissen alakult kormány első szándéka. Néhány oldallal később viszont már azt olvassuk, hogy Orbán azt mondja, nem a bizottság vagy a piacok miatt tartják be a 3,8 százalékos hiánycélt, hanem „mert a hiány egy rossz dolog, a költségvetési egyensúly pedig jó”. Szintén lenézőnek éreztem, hogy a szerző ennyire feledékenynek képzel el engem mint olvasót, amikor a 14. oldalon leírja, hogy Brüsszel azt hihette, hogy a Bajnai-kormány nyeri a 2010-es választást, majd a 38. oldalon már azt olvasom, hogy „már kora tavasszal sem kellett túl nagy jóstehetséggel rendelkezni ahhoz, hogy kitalálja valaki, vajon ki lesz a parlamenti választások győztese”. A számokkal is akad gond: egy bekezdésen belül olvashatjuk, hogy a magán-nyugdíjpénztárakba havi 30-30 milliárd forint ment, illetve hogy ez évi 900 milliárd forintos hiányt üt a nyugdíjkasszán. Bocsánat, de nekem nem ez jött ki.

A könyv alcíme „Krónika a magyar gazdasági szabadságharc győztes csatáiról”, így központi eleme a 2011 őszi - a Frei-regényből megismert - támadás forgatókönyve. Hivatalból gyanakvó voltam ezzel a forgatókönyvvel, és sajnos kevés olyan erős állítást, és még kevesebb korrektül lehivatkozott információt kaptam a kételkedésem eloszlatására. Az összeesküvés-elmélet leginkább érthetetlen eleme számomra az, hogy az összeesküvők forgatókönyve szerint „Orbán Viktort az utcán kell megdönteni”. Ezt pedig nem rejtették véka alá a támadók, amit egy LMP-s sajtóközlemény bizonyít, amelyben utcai demonstrációra hívják az embereket. A legpocsékabb spekuláns lennék, ha az LMP-t használnám utcai tiltkozás szervezésére.

A jó összeesküvés-elméletben természetesen nem mindegy, hogy mikor csapnak le a kapzsi gonoszok. A szerző világosan megmagyarázza, hogy miért 2011. novemberében indult volna a hadjárat: „mert a befektető bankok és társaságok minden év december elején zárják a könyveiket… A profit alapján pedig decemberben – karácsonyi ajándékként – kifizetik a bankároknak járó prémiumokat”. Kár, hogy a szerzőnek nem jutott eszébe az egyébként korábban már megemlített körülmény, mégpedig, hogy a görög adósságválság éppen ekkor élte legdurvább napjait.

Amúgy pedig, ha én spekuláns lennék, az év többi részében is örülnék a milliárdoknak.