Továbbra is fennállnak azok a folyamatok, melynek hatására jelentős, a gyengülés irányába ható nyomás helyeződik a forintra. Rövidtávon megnőtt az esélye egy jelentősebb gyengülésnek mivel az árfolyam elérkezett a 315-nél található ellenállási zónához. Ennek áttörése akár egy 5-10 forintos mozgáshoz is vezethet.

Kormányzati oldalról Varga Mihály nyilatkozott a forintról. Elmondta, hogy nincs árfolyamcél, de fontos a kiszámíthatóság, ne legyen hullámzó az árfolyam. Magyarországon stabil gazdaság van, köszönhetően az alacsonyabb költségvetési hiánynak, magasabb foglalkoztatásnak és a jelentős külkereskedelmi többletnek, így az ingadozásokkal szemben ellenállóbb. A gazdasági döntéseket ugyanakkor nem jellemzi kellő kiszámíthatóság, a forint esetében tehát jelenleg inkább a nagyobb mozgásoknak van esélye.

A lenti grafikonon jól látható, hogy a forint az éveleje óta a legnagyobb mértékben gyengült az euróhoz képest a kelet-közép európai régióban. Neki volt a legkisebb a stabilitása.

Forrás: Investor.hu

Kedvező inflációs adatok

Kedden jelentek meg a februári inflációs adatok. Meglepetésre 0,1%-al emelkedtek az árak köszönhetően a rezsicsökkentésnek. A maginfláció, mely kiszűri a kormányzati intézkedések hatását 2,8% volt. A fenti adatok miatt további kamatcsökkentés borítékolható az MNB részéről, mivel inflációs céljai teljesülhetnek a gyengébb forint esetén is. A legfontosabb kérdés, hogy megáll-e a piaci konszenzusos 2,5%-s szintnél az alapkamat. Én úgy gondolom, hogy nem. Az unortodox gazdaságpolitika folytatódik az MNB-ben, Matolcsy jegybankelnöklése révén monetárispolitika formájában. 

Nálunk tehát folytatódik a kamatcsökkentés, számos feltörekvő országban pedig kamatot emelnek, így az elérhető hozamok versenyében folyamatosan romlik a pozíciónk.

Ennek a következménye a forint gyengülése. Míg a fenti folyamatok fenn maradnak, a forint továbbra is eladói nyomás alatt lesz, és a gyengülés irányába mozoghat el az árfolyama.

Számít a Fed is

A másik probléma az amerikai monetáris politika szigorodása, a pénzpumpa elzárása és a várhatóan 2015-ben kamatemelés a FED részéről. A hatására elkezdődött a hozamemelkedés a fejlett kötvény piacokon. Ez tőkekivonást eredményez és a befolyó bevételek átváltása euróra és dollárra a forint gyengítését eredményezi. A folyamat már észlelhető a külföldiek állampapír kitettségének csökkenésében.

Látható, hogy a belső folyamatok és a külső folyamatok egy irányba mutatnak, ezeknek a hatására továbbra is erős nyomás helyeződik a forintra és a további gyengülésnek nagyok az esélyei.

315-nél ellenállás

A technikai elemzés szemszögéből vizsgálva az EURHUF árfolyamát, látható hogy továbbra is tart egy szűkülő háromszög alakzat. Nem sikerült az árfolyamnak letörnie az alsószárát, sőt az elérése után fordult az árfolyam és egészen a felső 315-nél található ellenállásig gyengült a forint.

Nagyon fontos szint található itt, mert trenderősítő alakzatról van szó és a fennálló trend folytatódását valószínűsíti. Ennek tartós áttörése további jelentős forintgyengülést eredményezhet. Piaci pletykák szerint ezekről a szintekről az MNB beavatkozásának köszönhetően erősödött vissza a forint. Ezt támaszthatja alá a devizatartalék csökkenése februárban. Ha ez igaz, még jelentős küzdelem várható a 315 forintnál található ellenállási sávnál.

az EURHUF napi grafikonjaForrás: TradingView.com