Zárásra pluszba rántották az OTP árfolyamát a befektetők, pedig nap közben volt már két százalék feletti esésben is a bankpapír. Ellenben a többi blue-chip ma is gyászos napon van túl, a Mol 3 százalék felett esett, és a Richter is közel két százalékos mínuszt gyűjtött össze, így összességében a BUX index is másfél százalék felett zuhnat. 

  • Komoly mélységekből kapszkodott vissza az OTP, ugyanis napközben járt már két százalék feletti mínuszban is (3560 forint), de nap végére összeszedte magát és 0,9 százalékos pluszban tudott végezni (3669 forint).
  • Ellenben a Mol és a Richter csapnivalóan teljesített, az olajrészvény 3,6 százalékos mínusszal 12 555 forinton zárta a napot, míg a Richter 1,8 százalékos csökkenéssel 3488 forinton tért nyugovóra. A Magyar Telekom sem brillírozott és 1,9 százalékos lejtmenettel 314 forinton zárt.
  • A kispapírok közül az FHB 8,1 százalékot esett, a CIG Pannónia 3,3 százalékkal, míg a PannErgy 3,7 százalékkal került lejjebb.
Forrás: Investor.hu

 

  • Nyugat-Európában kicsit ledolgoztak hátrányukból zárás felé közeledve a vezető részvényindexek, azonban még mindi9g jelentősek a mínuszok. A DAX index 1,1, a CAC40 0,9 százalékkal halad lefelé.
  • Üdítő kivétel a 4-es metró kocsikat is gyártó Alstom árfolyama, ami a párizsi parketten emelkedni tud, valamint az 500 éves olasz bank, a Monte dei Paschi. ami pedig közel 5 százalékos pluszban időzik.
  • Az amerikai tőzsdék egyelőre nem mutatnak óriási elmozdulást, a Dow Jones és az S&P 500 0,1 százalékos mínuszbna, míg a Nasdaq 0,1 százalékos pluszban áll.
  • A főbb nyersanyagok közül a WTI típusú olaj ára nagyot esett, és már 97,8 dollár környékén ingadozik, míg az arany emelkedésben van és 1365 dollárnál jár az árfolyama.
Forrás: Investor.hu

 

Forrás: Investor.hu