Befűtött a tőzsdéknek Putyin

ukrajna, oroszország, válság, háborús fenyegetés
Vlagyimir Putyin orosz elnök sajtótájékoztatója az ukrajnai helyzetről 2014. március 4-én
Vágólapra másolva!
Valósággal megtáltosodtak a nemzetközi részévnypiacok, miután Vlagyimir Putyin arról beszélt, hogy nem akarják feldarabolni Ukrajnát, és nem törekszenek arra sem, hogy további területeket szerezzenek Ukrajnából. A jó hangulat a magyar tőzsdét is még nagyobb pluszokba lökte, igaz zárásra kicsit elfáradt a hazai börze.
Vágólapra másolva!

17:17: Kitartanak a pluszok, itthon kisebb korrekció jött

Záráshoz közeledve is kitart az emelkedés a nyugat-európai tőzsdéken a kora délután jött fordulat után, amikoris Vlagyimir Putyin szavaira nagy raliba kezdtek a börzék. A budapesti parketten már délelőtt is szép pluszokat láthattunk, de a hangulatjavulás napközben egészen két százalék feletti emelkedésbe is segítette a BUX-indexet.

Zárásra innen azért visszább korrigált a BUX, de az egy százalékos plusza még így figyelemre méltó, viszont a régióból a bécsi tőzsde megelőzte. Az ATX index már 2,3 százalékhoz közeli pluszban jár, köszönhetően többek között a Raiffeisen közel hat százalékos megpattanásának, de melette az Erste (+1,3%) és az OMV is (+2,9%) szépen teljesít.

Forrás: Investor.hu

Az OTP végül 3941 forinton állapodott meg (+3,7%), forgalma pedig majdnem háromszorosa (14,7 milliárd forint) volt, mint az elmúlt 30 nap átlaga. A BÉT összforgalma pedig így meghaladta a 20 milliárd forintot, ami szintén kiugrónak számít.

A többi blue-chip felemásan teljesített, a Richter 1,4 százalékkal emelkedni tudott, ellenben a Mol 0,9 százalékkal, míg a Magyar Telekom 1,9 százalékkal zárt alacsonyabban, mint hétfőn.

Forrás: Investor.hu

A forint is erősödni tudott a javuló nmezetközi hangulatban, délután négy óra körül egészen 310,5 alá is benézett az euróval szemben, de jelenleg is a 311-es szint körül ingadozik.

Forrás: Investor.hu

Nyugat-Európában is elsősorban a bankszektor vállalta magára a vezető szerepet, a EURO Stoxx 600 ( a 600 legnagyobb európai vállalat részvényeit tömörítő index) szektorai közül a pénzügyi vállalatok nyújtották a legjobb teljesítményt.

Mostanra az amerikai tőzsdék is szélesítik pluszaikat, a Nasdaq index már egy százaléknál jár, de a Dow Jones és az S&P 500 is 0,6-0,7 százalékos emelkedésben van.

Forrás: Investor.hu
Forrás: Investor.hu

14:24: Kilőttek a tőzsdék Putyin szavaira

Nagyot fordult a nemzetközi részvénypiaci hangulat, azok után, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök beszédében elmondta, hogy Oroszországnak nem áll szándékában feldarabolni Ukrajnát, valamint nem törekszik arra sem, hogy további területeket szerezzen nyugati szomszédjából, tudósít a Reuters. Ellenben a Krími Köztársaságot Oroszországhoz csatolják, vagyis az USA és az EU általi szankciók ellenére nem mondanak le Krímről.

Az addig fél százalék körüli mínuszban lévő nyugat-európai részvényindexek, hirtelen nagy menetelésbe kezdtek, és jelenleg már 0,7-1,3 százalékkal emelkednek. Az EURO Stoxx 600 index (amely a 600 legnagyobb európai vállalat részvépnyeit tömöríti) mindegyik szektora zöldbe váltott. Az élen a pénzügyi szektor található több mint egy százalékos pluszával.

Az orosz MICEX tőzsdeindex két és fél százalékos pluszba ugrott, míg az ukrán tőzsde több mint három százalékkal menetel felfelé.

A magyar tőzsde már Putyin beszéde előtt is emelkedni tudott, köszönhetően az OTP szárnyalásának, de az általános eufória még tovább emelte a hazai parkettet is.

Jelenleg az OTP árfolyama közel öt százalékkal emelkedik (3980 forint), de korábban megérintette már a 4000 forintos árfolyamot is. Ráadásul forgalma is kiemelkedő, az elmúlt harminc nap átlagánál (5,2 milliárd forint) jóval magasabb (8,6 milliárd forint)

Forrás: Investor.hu

A kora délutáni időszak előtt mínuszban időző többi blue-chip közül a Richterre is jó hatással volt a nemzetközi fordulat, így árfolyama már közel 2 százalékos pluszban van (3710 forint), míg a Mol is fél százalék felett drágul (+0,6%, 12 815 forint).

A kockázatkerülés sem dívik ma a befektetők körében, ami a forintnak és a többi régiós devizának is jót tett, a magyar fizetőeszköz a 313 körüli szintekről, egészen 311 alá erősödött hirtelen, de jelenleg is még 311,5 környékén ingadozik.

Forrás: Investor.hu

Persze van olyan eszköz, aminek nem jöttek olyan jól a hírek, az arany árfolyama tíz dollárt veszített értékéből az orosz elnök beszéde után, árfolyama jelenleg 1355 dollár körül ingadozik.

A jó európai piaci hangulat az amerikai tőzsdékre nem tud átragadni teljes mértékben, habár a New Yorki tőzsdék is 0,4-0,5 százalékos emelkedésben vannak.