Csaló pályázatírókat jelent fel a Miniszterelnökség

Vágólapra másolva!
Regisztrációs díjat kértek több vállalkozástól is magukat pályázatíróknak kiadó csalók, holott ilyen előzetes díj nem létezik. A Miniszterelnökség feljelentést tett.
Vágólapra másolva!

A Miniszterelnökség feljelentést tesz csalók ellen, akik magukat pályázatíróknak kiadva, regisztrációs díj ellenében ígérnek vállalkozásoknak pályázati pénzeket jogtalanul, közölte a Kormányzati Információs Központ.

A Pályázati Projektmenedzserek és Tanácsadók Országos Szövetségének (Pátosz) közleményére reagálva – melyről az Origo is beszámolt –, a Miniszterelnökség felhívja minden vállalkozás figyelmét, hogy sem az egykori NFÜ, sem a jogutód Miniszterelnökség és a szaktárcák sem kértek és a jövőben sem kérnek regisztrációs díjat hazai vagy uniós források pályázatai kapcsán.

Az ügy háttere, hogy vállalkozások jelezték: telefonon kereste meg őket valaki, aki pályázatírónak adta ki magát, és 100-120 ezer forintos regisztrációs díj fejében 70-80 százalékos támogatással 500 ezer és 60 millió forint közötti uniós támogatás biztos megnyerését ígérte a cégeknek. A csalók a kedvező lehetőséget azzal indokolják, hogy az intézményrendszer minél előbb ki akarja osztani a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás megszüntetésével felszabadult forrásokat, amelyek állításuk szerint csak március 31-ig állnak rendelkezésre.