Vágólapra másolva!
Nagyon bepörögették az OTP árfolyamát ma is a befektetők, a bankpapír már több mint három és fél százalékos pluszban jár, ezzel pedig képes a pozitív tartományban tartani a BUX indexet is, annak ellenére, hogy a többi blue-chip csak szenved.
Vágólapra másolva!
  • Újra nagyobb rali bontakozott ki az OTP piacán, a magyar bankpapír több mint 3,5 százalékos emelkedésben jár, azok után hogy már tegnap is szép pluszban zárt. Forgalma is szépen alakul negyed egy körül már több mint 5 milliárd forintos.
  • Az OTP-nek köszönhetően pedig a budapesti tőzsde is kilóg a nyugati-európai parkettek sorából, melette még a bécsi börze jár pluszban.
  • A többi blue-chip ellenben a negatív tartományban időzik, a Richter 0,6 százalékkal (3630 forint), a Magyar Telekom egy százalékkal (314 forint), míg a Mol 0,3 százalékkal csökken (12 700 forint).
  • Nyugat-Európában már reggeltől kisebb korrekció lett úrrá a piacokon a tegnapi menetelést követően, egyedül az olasz tőzsde próbálkozik az erősödéssel.
  • Nem tudott segíteni a piacokon a Zew gazdasági hangulatindex sem, ugyanis a várt 52 pont helyett csak 51,3 pontot mutat az index a jelenlegi üzleti hangulatra vonatkozóan. A megkérdezett szakértők kilátásai még rosszabbul alakultak, az 52 pont helyett csak 46,6 pontot mutat a Zew index.
  • Az amerikai határidős indexek csak minimális elmozdulást jeleznek előre piacnyitásra, vélhetően a befektetők már inkább kivárnak a holnapi Fed bejelentés előtt, ahol eldől, hogyan változik (ha változik egyáltalán) a havi kötvényvásárlási program (QE3) mértéke.
Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu