Megint a Mol leányát büntetik

Vágólapra másolva!
Újabb 10 milliárd forint körüli veszteséggel kell szembenéznie a Mol leányának, miután a horvát kormány a szénhidrogénadó megemelése mellett tette le a voksát.
Vágólapra másolva!
  • Az INA közleménye szerint a horvát kormány új szabályozást fogadott el a szénhidrogén kitermelésével kapcsolatban, ami hosszabb távon jelentős mértékű hatást fejthet ki a társaság működésére.
  • Az új szabályozás következtében 2014-ben 250 millió kunával (10,2 milliárd forint) több szénhidrogénadót fizethet be az INA a horvát államkasszába. Ráadásul 2015-től kezdve évi 400 millió kunás (16,3 milliárd forint) többletkiadást eredményez a kormány lépése.
  • Az elmúlt hónapokban nem ez volt a horvát kormány egyetlen olyan döntése, amely kedvezőtlen volt az INA számára. Február végén ugyanis arról döntöttek, hogy a Mol leányának olcsóbban kell átadnia a földgázt, ami mintegy 250-350 millió kunás veszteséggel járhat. Ezügyben egyébként az EU-nál keresné az igazát az INA horvát sajtóértesülések szerint.
  • Ráadásul szintén friss fejlemény, hogy a horvát korrupcióellenes hivatal vizsgálatot indított a Mol leányvállalata ellen.
  • A kedvezőtlen döntések következtében az INA kitér arra is, hogy kénytelen lesz felülvizsgálni tervezett beruházásait.
  • A közleményben az INA kifejti, hogy tisztában van vele, hogy a 10 százalékos adókulcs („royalty”) összhangban áll az európai terhekkel, ugyanakkor a társaság ugyanúgy, mint más befektetők a kiszámítható szabályozási környezetre alapozva készíti el beruházási tervét.
Forrás: Investor.hu