Vágólapra másolva!
Ma is folytatta talpra állását az OTP részvénye, amely a keddet 1,3 százalékos plusszal fejezte be, így a hazai tőzsde éppen csak emelkedéssel térhetett nyugovóra. A BUX mai teljesítménye viszont elmaradt a nyugat-európai társaitól, mivel a hazai részvényindex már tegnap is emelkedni tudott ellenben a többi börzével.
Vágólapra másolva!
  • Már második napja tartja a lelket az OTP a magyar tőzsdében, ugyanis a magyar blue-chipek közül ismét csak a bankpapír tudott emelkedni (+1,3%, 3981 forint).
  • A többiek közül zárásra a Mol is mínuszba csúszott (-0,4%, 11 900 forint), míg a Magyar Telekom (-1%, 304 forint) és a Richter (-0,9%, 3830 forint) továbbra sem találta magát. A forgalom ma sem volt túl acélos a BÉT-en (6,5 milliárd forint).
  • A forint a kamatdöntés után megtáltosodott, viszont nap végére lényegében el is vesztette előnyét az euróval szemben, ugyanis az EURHUF árfolyam a 312,2-es szintek közelébe ért délután negyed hat körül, pedig korábban járt 311 alatt is a jegyzés.
  • A nyugat-európai piacok ma visszapattanást mutattak a hétfői nagyobb lejtmenetük után, és ezt a vártnál kicsit gyengébb német Ifo gazdasági hangulatindex sem tudott elrontani. Élen a német DAX és a francia CAC40 halad, de a többi vezető részvényindexnek is jól megy.
  • Az amerikai tőzsdék emelkedéssel indították a napot a vártnak lényegében megfelelő lakásipari adatokra, valamint a prognózisoknál jobb fogyasztói hangulat index értékre (tény:82,3 pont, várt: 78,5 pont).
  • A várt 13,3 százalék helyett 13,2 százalékkal nőttek a lakásárak januárban a 20 legnagyobb amerikai nagyvárosban éves alapon az S&P Case-Shiller lakásárindex szerint.
  • Mostanra a Nasdaq már mínuszba csúszott, de a Dow Jones és az S&P 500 még emelkedni tud.
Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu