Vágólapra másolva!
Végelszámolással megszünteti a gázvezeték magyar szakaszának szervezésére és üzemeltetésére létrehozott céget az osztrák tulajdonos.
Vágólapra másolva!

A Nabucco Magyarország Kft. végelszámolásának hírét a Hvg.hu közölte a cégbírósági adatok alapján. Ez az a társaság, amely a több országon át futó tervezett vezeték magyar szakaszáért lett volna felelős.

A Nabucco elsődleges célja az volt, hogy Oroszország kikerülésével, Törökországon és a Balkánon át szállítson Ausztriába, onnan pedig Nyugat-Európába energiahordozót, ezzel csökkentve a kontinens Moszkvától való függését. Fő forrásának az azerbajdzsáni Sah Deniz mező gázkészlete számított, de türkmén vagy egyiptomi gáz szállítására is alkalmas lehetett volna. A vezeték nyugati végén álló, a projektet vezető osztrák OMV azonban már tavaly nyáron közölte, hogy az azeri mezőt nem sikerült megszereznie betáplálási forrásnak, a Nabucco megvalósulása pedig azóta erősen kérdőjelessé vált.

A magyar Nabucco cég az osztrák Nabucco Gas Pipeline International GmbH tulajdonában van, 2012-es árbevétele mindössze 155 millió forint volt.