Nyolc részvény, amit nem szabad kihagyni

biliárd
Vágólapra másolva!
Az elmúlt hetekben, hónapokban bizonyára több befektető fejében is felmerült, hogy mibe fektessen a folyamatosan újabbnál újabb csúcsra emelkedő piacokon, főként Amerikában. Egyáltalán maradt-e még olcsó részvény a tőzsdéken? Ennek próbált meg utánajárni a MarketWatch, amely egy igen neves értékalapú befektetők kérdezett meg kedvenc részvényeiről.
Vágólapra másolva!

A MarketWatch választása végül Josh Straussra, az Appleseed befektetési alap egyik portfólió menedzsere esett, aki nem volt rest, mindjárt nyolc részvény nevét is felfedte kedvenc papírjainak listájáról. De mielőtt mi is lerántanánk a leplet a részvények kilétéről, utánajártunk, hogy miért érdemes megfogadni a guru tanácsait?

Elég csak az Appleseed alapjának teljesítményét megnézni, amely bár még csak 7 éves múltra tekint vissza mégis impozáns képet mutat ezidő alatt. Például, ha az alap indulásakor 10 ezer dollárt fektettünk volna az MSCI World indexbe (mondjuk egy ETF-en keresztül), amely tulajdonképpen az egész világ részvénypiacát reprezentáló benchmark, akkor mintegy 3200 dollárnyi profitot rakhattunk volna zsebre 2013 végéig. A nyereség ezen felül a kapott osztalékok újra befektetéséből eredő eredményt is tartalmazza. Ezzel szemben, ha az Appleseed alapot választottuk volna, akkor több mint kétszer ekkora, 7800 dolláros profitra tehettünk volna szert az időszak során.

Persze ne feledjük, hogy ezidő alatt volt egy válság is, amely során elkerülhetetlenek a veszteségek, főleg egy hosszú távú értékalapú befektetőnél. De amíg az MSCI World index 40 százalékot esett 2008-ban, míg az Appleseed „csupán” 18 százalékkal vált olcsóbbá.

Mi az az ETF?

Az ETF a tőzsdén kereskedett befektetési alap angol nevének rövidítése. Az ETF-ek olyan befektetési alapok, amelyeknek befektetési jegyeit bevezetik tőzsdére, így a részvényekkel megegyező módon lehet adni-venni az alapot. Az ETF-ek általában indexkövető alapok, azaz egy előre meghatározott részvényindex összetételét képezik le rendkívül pontosan, így egy tranzakcióval megvásárolhatóvá téve az egyébként nehézkesen előállítható nagy részvényportfóliókat. Az iShares MSCI World ETF például az MSCI World indexet lekövető alap.

A diverzifikációt szem előtt tartva Straussék alapja sem csak részvényt tart a portfólióban, 2013 végén egyaránt 17-17 százalékot tartott aranyrudakban, illetve kötvényekben és készpénzben. Tulajdonképpen a fennmaradó 66 százalék található európai, amerikai és ázsiai részvényekben.

És ha már visszakanyarodtunk a részvényekhez, ne húzzuk tovább az időt, lássuk a listát!

Íme a guru 8 kedvence:

  • Teva Pharmaceuticals
  • Titan International
  • FTD
  • John B. Sanfilippo
  • Toyo Tanso
  • Western Union
  • Staples
  • Mosaic

Bizonyára a lista legismertebb részvénye az izraeli Teva gyógszergyártó, illetve a világ egyik legnagyobb pénzátutalásokkal foglalkozó cége, a Western Union.

Aki nagyon szorosan követi az Appleseed alapot, annak nem biztos, hogy komoly újdonságnak számít a nyolcas lista, hiszen az év végén hatot is megtalálhattunk az alap legnagyobb részvénykitettségei között. Mégis megerősítésként hathat, hogy az alap kezelői továbbra is bíznak ezekben a cégekben. Ehhez képest új belépőnek számít az amerikai Staples kiskereskedelmi vállalat, illetve a Mosaic műtrágyagyártó cég.

Forrás: Investor.hu

Utóbbi azonban nem az egyetlen mezőgazdaságban tevékenykedő cég a portfólióban, hiszen az iparágban jelentős potenciált lát a guru. A Titan International révén is ebből kíván profitálni az alap, a társaság különböző alkatrészeket (pl. kerék, abroncs, stb.) gyárt mezőgazdasági gépekhez. Bár lehet, hogy elsőre nem hozza a befektetőket lázba a részvény, lehet hogy mégis érdemes lehet jobban megvizsgálni, hiszen egy másik híres befektetési guru, Peter Lynch több könyvében is arról írt, hogy minél unalmasabb egy cég, annál jobb befektetés lehet belőle.

Hasonló tulajdonságokkal bír az FTD is, amely online virágküldőcégként nemrégiben lépett tőzsdére. A napenergia biznisz újabb felvirágzásából pedig akár a japán Toyo Tanso is kiveheti a részét, a cég ugyanis a szolár panelek egy igen fontos elemét (izosztatikus grafit) gyártja.

Ha esetleg valaki kedvet kapott egy-egy részvény megvételére, az mindeképpen számoljon vele, hogy az Appleseed alap egy hosszú távú értékalapú befektetésként funkcionál. Tehát hosszabb idő is eltelhet addig, amíg a piac visszaigazolja az elképzelésünk helyességét, vagy éppen az ellentetjét.