Rendületlenül erősödik a forint

Vágólapra másolva!
Azok után, hogy kora délelőtt még 313 felett is járt a forint euróval szemben, délutánra 311 alá került az árfolyam.
Vágólapra másolva!
  • Egy kisebb megingást követően délután már a 311-es szint alatt is jegyezték a forintot az euróval szemben. Ebben szerepet játszott, hogy a nap második felére javult a hangulat a piacokon, amire a hazai fizetőeszköz erősödéssel reagált.
  • Hazánk szempontjából kedvezőtlen fejlemény, hogy 2,9 százalékos költségvetési hiánnyal számol az MNB idén a ma közzétett inflációs jelentés szerint, holott decemberben még 2,5 százalékos deficittel számolt.
  • Érdemes kiemelni Varga Mihály interjúját is, ugyanis a nemzetgazdasági miniszter a Heti Válasznak mondta el, hogy a választások után a hitelminősítők felülvizsgálhatják korábbi értékelésüket.
  • Ugyanakkor Varga szerint kedvezőtlen fejlemény, hogy az államadósság továbbra is a GDP 80 százaléka körül alakul, ráadásul a magas devizaadósság miatt az ország sérülékenysége is magas.
Forrás: Investor.hu