Vágólapra másolva!
Emelkedéssel kezdték a napot az európai részvényindexek, amiben a további jegybanki stimulusokra vonatkozó spekulációk játszanak nagy szerepet. A magyar tőzsdén viszont kis esés kezdődött, miután a főbb papírok közül csak az OTP képes emelkedésre.
Vágólapra másolva!
  • Minimális gyengüléssel vágott bele a kereskedésbe a BUX, mely 0,2 százalékos mínuszban mozog.
  • A hazai főbb papírok közül csak az OTP tud erősödni, 0,4 százalékkal került feljebb nyitás után. A Mol és a Magyar Telekom 0,3-0,4 százalékot esett, és előbbi gyengülésében a Hernádi Zsolt elleni újabb vádemelés is szerepet játszhat. A Richter egyelőre stagnál.
  • A forint kisebb gyengülésnek indult reggel, és 307,5-ig szaladt fel az euróval szembeni jegyzése a tegnap ütött másfél havi csúcsáról. A dollár/forint árfolyama 223-nál, a svájci franké 252,3-nál jár.
  • Az európai tőzsdéken emelkedés kezdődött nyitás után, miközben a befektetők a délelőtti fontos makroadatokra várhatnak. A részvénypiacokon alapvetően jó a hangulat, miután Janet Yellen tegnap a támogató monetáris politika további fenntartásáról beszélt, ezen túl erősödnek azok a spekulációk is, hogy az EKB is újabb stimulusokról dönthet a csütörtöki ülésén.
Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu