Nagy emelkedést mutattak be tegnap az amerikai részvényindexek, melyek közül az S&P 500 végül történelmi csúcsot állított fel. A vételi kedv az ázsiai börzékre is átragadt, ahol erős a japán Nikkei, de a többi index is a pluszokat gyarapította. 

Jó hangulat uralkodott tegnap az amerikai tőzsdéken, ahol a főbb részvényindexek három naposra nyújtották nyerőszériájukat. Az S&P 500 történelmi csúcsot ütött napközben, és egyben történelmi csúcson fejezte be a kereskedést 0,7 százalékos emelkedés után. A Dow Jones 0,5 százalékot erősödött, a Nasdaq pedig valósággal kilőtt, és 1,6 százalékot ugrott, amivel tovább korrigálja múlét heti nagy zuhanásait.

Forrás: Investor.hu
Forrás: Investor.hu

Az emelkedést többek között még mindig Janet Yellen Fed-elnök hétfői szavai fűthették, melyek szerint a jegybank hosszú távú fenntarthatja támogató monetáris politikáját. Ezen túl a márciusi autóértékesítések is jól sikerültek, a harmadik hónapban 16,33 millióra emelkedett az évesített újautó értékesítés (várt: 15,8 millió), ami közel 1 millióval több a februári értéknél.

A tegnapi feldolgozóipari statisztikák alulmúlták a várakozásokat, az ISM feldolgozóipari beszerzési menedzserindexe 53,7 pontra emelkedett márciusban (várt: 54 pont), a Markit PMI indexe pedig 55,5 pontos stagnált (56 pont). Előbbi szerint tovább javult a feldolgozóipari aktivitás az USA-ban.

A General Motors a kezdeti nagyobb erősödés után végül 0,2 százalékos mínuszban zárt. Marry Barra vezérigazgató tegnap a képviselőházi meghallgatásán elmondta, az autógyártó jelentős lépéseket tesz a korábbihoz hasonló biztonsági problémák elkerülésére. A cég egyébként 4,1 százalékkal több autót adott el márciusban, mint egy évvel korábban, miközben a szakértők csak 0,8 százalékos növekedésre számítottak.

A többi nagy autógyártó legtöbbje szintén kellemes csalódást okozott, a Ford 3,3 százalékkal, a Chrysler 13 százalékkal, a Nissan 8,3 százalékkal, a BMW 7,9 százalékkal növelte eladásait éves alapon. A Ford 4,6 százalékot menetelt az eredményére.

Az amerikai tőzsdéken uralkodó vételi kedv átragadt az ázsiai börzékre is, így a főbb részvényindexek ott is emelkedni tudnak. Az élen a japán Nikkei halad, mely 1,1 százalékos menetelés után háromhetes csúcsára ugrott. Emelkedését többek között az autógyártók támogatják, a Mitsubishi 5 százalékot, a Suzuki 4 százalékot ugrott a remek amerikai értékesítési adatokra. 

A hongkongi Hang Seng, a dél-koreai Kospi és az ausztrál S&P/ASX 200 egyaránt 0,3 százalékot, a kínai Shanghai Composite fél százalékot erősödött.

A fentiek hatására az európai tőzsdéken is emelkedés kezdődhet, a határidős indexek alapján 0,1-0,3 százalék körüli pluszban indulhat majd a nap. Ma érdemes lesz figyelni az amerikai ADP foglalkoztatottsági statisztikákat, mely kifejezetten fontos munkaerőpiaci adatnak számít. Európában meglehetősen üres a makronaptár, így a vállalati hírek mozgathatják elsősorban a piacokat kezdetben.

Forrás: Investor.hu