Magyarország legnagyobb bankja közel került ahhoz, hogy megvegye az MKB Bankot, írja a Reuters az ügyre rálátó három forrásra hivatkozva.

A hírügynökség szerint az ügylet mindkét félnek kedvező volna. Az OTP megerősíthetné domináns szerepét a magyar bankpiacon, és a tranzakció egyúttal illeszkedne az Orbán-kormány terveibe is, hiszen külföldi tulajdonból magyar kézbe kerülhetne az MKB. Az MKB anyabankjának, a Bayerische Landesbanknak (BLB) pedig óriási lépés volna, ha megszabadulhatna négy éve súlyosan veszteséges magyarországi érdekeltségétől, mint ahogy erre egyébként kötelezettséget is vállalt 2016-ig bezárólag a válságban kapott állami (németországi) segítség fejében. A Reuters forrásai szerint intenzív tárgyalások folynak hetek óta, de az egyik nagy nyitott kérdés az ár.

Az Origo tavaly májusban írt arról, hogy az OTP megvenné az MKB-t, akkori információink szerint is előrehaladott tárgyalások folytak, és lényegében csak az árban nem tudtak megállapodni. Akkor ezt az értesülésünket a BLB cáfolta.

Az OTP szerda délután azt közölte: a bank nem kommentál sajtótalálgatásokat, a legnagyobb hazai hitelintézet, ahogy a korábbiakban is többször hangsúlyozta, folyamatosan vizsgálja a felvásárlási lehetőségeket.