Óvatos optimizmussal tekint az idei évre a Danubius vezetése, legalábbis ez derül ki a közgyűlési dokumentumokhoz csatolt paksamétából. A szállodalánc a foglaltság és az átlagárak emelkedését vetíti előre, de szerintük különösen nagy kihívást jelent majd ennek a teljesítése. 

  • A tavalyi 62,1 százalékról 63,7 százalékra emelkedhet idén a Danubius szállodáinak foglaltsága, a forintban kifejezett átlagárak pedig 2 százalékkal nőhetnek. 
  • Ez azért jó hír, mert a cég bevételei 3,5 százalékkal kerülhetnek feljebb, ha a tavalyi eredményt tisztítjuk a kisszálloda eladásával (ha nem tisztítunk, akkor nagyjából 2,6 százalékkal emelkedő  bevételre számíthatunk). Fontos azt is megjegyezni, hogy a tavalyi átlagos euróárfolyammal készültek a kalkulációk, ha a forint gyengülne, az a bevételek ennél nagyobb emelkedését is eredményezhetné. 
  • Azért lesz nagy kihívás elérni a növekedést, mert tavaly Budapesten szervezett sport események nagyban segítették a számaikat. 
  • Az orosz rubel gyengülése is kockázatot jelenthet az országból érkező turisták nagy száma miatt, de a Danubius továbbra is erős kereslettel számol abból az irányból. Az orosz piacon ennek érdekében komolyabb márkaépítésbe kezdenek. 
  • Folytatják a költséghatékonyság növelését, 3 százalékos bérfejlesztéssel kalkulálnak. Az energiaköltségeken szeretnének spórolni, de a vidéki szállodáknál felülvizsgálják az optimális nyitvatartási időszakot is. 
  • Összességében továbbra is optimisták vagyunk a Danubius részvényeivel kapcsolatban, ahogy arra tavaly novemberben is felhívtuk már a figyelmet. 

 

Forrás: Investor.hu