Négy napos emelkedésüket szakították meg tegnap az amerikai részvényindexek, azok után, hogy a kereskedés elején még mindenkori napon belüli csúcsot ütöttek. Ma Ázsiában kisebb elmozdulást mutatnak csak a vezető börzék, ugyanis a befektetők inkább kivárnak a délutáni amerikai foglalkoztatottsági adat előtt.

  • Ide-oda ugrándoztak tegnap az amerikai tőzsdeindexek a pozitív és a negatív tartomány között. A kereskedés elején még az S&P 500 és a Dow Jones is napon belüli csúcsot ütött, viszont zárásra a Dow előző napi értékére, az S&P 500 pedig minimális mínuszba (-0,1%) ért. A Nasdaq ellenben most is jelentősebb, 0,9 százalékos csökkenéssel fejezte be a csütörtököt.
  • Egyéb iránt a New Yorki hangulatot nem befolyásolta jelentősen a vártnak lényegében megfelelő ISM szolgáltató szektorbeli beszerzési menedzserindex, és a picit gyengébb heti friss munkanélküliségi segélykérelmek alakulása sem.
  • Sokkal fontosabb lesz viszont a ma délután fél háromkor megjelenő mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak száma. Az elemzői konszenzus 200 ezer fős bővülést prognosztizál, az előző havi 175 ezer fős változás után. Ha a várttól lényegesen eltérő adatok érkeznek, az kiválthat majd nagyobb mozgásokat a nemzetközi piacokon.
  • Ázsiában nem is látható nagy mozgás a vezető parketteken a fontos amerikai makroadat előtt, a sanghaji és az ausztrál tőzsde kisebb pluszban mozog, ellenben Japánban és Hongkongban halvány mínuszok látszódnak.
  • Egyébként a héten kimondottan jó napjuk volt az ázsiai börzéknek, a vezető indexek szép pluszokat halmoztak fel, különösen Tokióban lehet ok az örömre, hiszen a Nikkei 2,7 százalékkal került feljebb.
  • Az európai határidős indexek alapján kisebb elmozdulások jöhetnek ma a vezető parketteken, és az amerikai makroadat előtt kivárás jellemezheti majd a piacokat.
  • A reggel nyolckor megjelenő német gyáripari megrendelési adat egy kisebb lökést adhat esetleg a tőzsdéknek, ugyanis a vártnál jobb februári havi adatok érkeztek (tény: +0,6%, várt: +0,2%) Németországból, ellenben az előző havi adatot eléggé drasztikusan vissza vágták 1,2 százalékról, 0,1 százalékra.
Forrás: Investor.hu

 

Forrás: Investor.hu

 

Forrás: Investor.hu