Így néz ki egy 400 milliárdos nagybevásárlás

2014.04.08. 13:03

Egy újabb francia milliárdos család szerzett meghatározó részesedést a világ második legnagyobb kiskereskedelmi áruházláncában, a Carrefourban.

  • 6,1 százalékos részesedést vásárolt a tőzsdén a Moulin család érdekeltségi körébe tartozó Motier holdingcég a Carrefourban. A tranzakcióval mindjárt az áruházlánc harmadik számú tulajdonosává léptek elő a Colony Capital kockázati tőketársaság, illetve Bernard Arnault (az LVMH luxusipari cég után ismerősen csenghet a neve) francia milliárdos mögött.
  • A tegnapi piaczárást után napvilágot látó közleményből kiderült, hogy a vevő hosszú távra tervez a Carrefourral, ami a kiskereskedő növekedési kilátásaiba vetett bizalmat is tükrözi. A Carrefour részéről ugyanakkor nem kívánták kommentálni a tulajdonszerzést.
  • A Motier számára nem számít nagy újdonságnak a kiskereskedelm, ugyanis korábban tulajdonos volt a Monoprix szupermaket-láncban, amit később a Carrefour egyik legnagyobb helyi versenytársának, a Casino Guichardnak értékesített.
  • A megvásárolt 44,2 millió darab Carrefour részvény piac értéke a tegnapi záróárral számolva mintegy 1,3 milliárd euróra (azaz közel 400 milliárd forintra) tehető.
  • Ugyanakkor ma már csökkent a csomag piaci értéke, miután a befektetők adni kezdték a Carrefour részvényét. Jelenleg 3 százalékos mínuszban tartózkodik a részvény, azok után, hogy tegnap még három éves csúcson, 29,16 eurón zárt az árfolyam.
Carrefour heti grafikon (Párizs)Forrás: AmiBroker, Investor.hu