Soha nem volt még ennyi téli közmunkás

Vágólapra másolva!
A korábbi években alig volt télen közfoglalkoztatott, most közel 230 ezren vannak, közülük majdnem minden második ember képzésben vesz részt. Alig morzsolódnak le a képzésben részt vevők közül. 
Vágólapra másolva!

Túlteljesítette vállalását a téli közmunkában a kormány, idén márciusban már 230 ezer ember kapott segély helyett bért – számol be a Magyar Nemzet.

A belügyminisztérium tájékoztatása alapján azt írták, hogy március harmadik hetében az egyidejűleg közfoglalkoztatottak létszáma 228 075 volt, ami 15 százalékkal haladja meg a korábban vállalt kötelezettséget.

A kormány tavaly november és idén április vége között 200 ezer ember közfoglalkoztatását készítette elő. Azt tervezték, a létszám fele képzést kap, vagyis nem kell dolgoznia. A szaktárca azt közölte, hogy a képzésekbe bevont létszám jelenleg 98 885, az oktatást elkezdők 2 százaléka ugyanis félbehagyta tanulmányait.

A közfoglalkoztatás téli felfuttatása aligha független a múlt vasárnapi választásoktól. A korábbi években nem volt téli közfoglalkoztatás, illetve elhanyagolható létszámban vettek részt benne. A közfoglalkoztatottak számának megugrása az egyik fő oka annak, hogy a kormány emelkedő foglalkoztatotti létszámmal dicsekedhetett az elmúlt hónapokban az egész országra nézve.