Egy új INA-t is csinálhatnának a horvátok

Vágólapra másolva!
Egy hétfő esti tévéműsorban beszélt a horvát miniszterelnök az INA-ról és a Molról. Szerinte nem háborúként kellene zajlania a két fél közötti tárgyalásoknak. Ugyanakkor azt is kiemelte a miniszterelnök, hogy ha úgy alakul, akkor elvileg másnapra tudnának egy INA-t csinálni és az INA-nál lévő koncessziókat az új cég is megkaphatná.
Vágólapra másolva!
  • Interjút adott egy horvát tévében Horvátország miniszterelnöke tegnap este, amiben a Mol-INA ügyről is beszélt a horvát kormányfő.
  • Zoran Milanovic szerint a két fél között lévő nézeteltérés egy olyan háború, amit nem kíván megvívni a horvát kormányfő.
  • Milanovic kiemelte, hogy a Mol fizetett a részvényekért, amikkel meghatározott irányítási jogok járnak. Milanovic olyan céget és vezetést szeretne, amely képes fejlődésre, a foglalkoztatásra, befektetésekre és a nyereséget visszaforgatja a vállalatba.
  • A horvát kormányfő tett egy meglepő kijelentést is: szerinte akár már másnap alapíthatnának a horvátok egy új olajcéget, aminek az INA-nál lévő koncessziókat odaadhatnák.
  • Ez az utóbbi mondat mindenesetre elég sok jogi kérdést is felvet, de a Mol számára ez egy újabb fenyegetés is lehet.